Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Nem tanult a múltból? Az Alföldi Gabona Rt. vezérigazgatójaként Törökszentmiklóson Európa legmodernebb malmát hozta létre 1997-ben, de az egymilliárdos beruházás kapcsán vállalt hitelek miatt a Szent Miklós Malom fölött gyülekezni kezdtek a viharfelhők, utóbb el is adta a többségi tulajdonában lévő céget. Most meg bedőlt a Zalahús, amit hivatalosan csak néhány napja, a társaság március 29-i közgyűlése óta vezetett...
– Az Alföldi Gabonánál az említett beruházás 1998-ban majdnem padlóra küldte a céget. Akkor Máhrné Kazareczki Évát, a Concordia Közraktár Rt. korábbi vezérigazgatóját kértem arra, segítsen talpra állítani. Ez sikerült is, olyannyira, hogy 2003-ban eladtam, de azért, mert nem tudtam aktívan részt venni az ágazati koncentrációban. Nemcsak a többségi tulajdonomat sikerült értékesíteni, hanem a dolgozók MRP-tulajdonát is egy csomagban. Meggyőződésem, hogy ezt kellett volna tennie már korábban Farkas Imrének is, hiszen a Zalahúsnál is volt MRP-program.
– A 71 esztendős Farkas Imre végül is március 7-én eléggé titokzatos körülmények között eladta 72 százalékos részesedését az édesapja által több mint fél évszázada alapított cégben. Farkas a Zalai Hírlapban és a Népszabadságban is olyan nyilatkozatot tett, hogy a Zalahús-részvények eladásáról a Carnex Kft. vezetőivel, Mónos Péter ügyvezetővel és Elekes Lajos beruházási igazgatóval tárgyalt, velük is állapodott meg, s arról, hogy végül „hivatalosan" az Re-N Kft. lesz a vevő, csak az adásvételi szerződés aláírása előtti napon tájékoztatták. Az Re-N egyik tulajdonosa egy offshore cég, a Gibrela Ltd. tulajdonosát homály fedi, Mónos Péter azonban cáfolja, hogy ő vagy a Carnex állna a Re-N mögött. Állítja, csak bérmunkára kötött szerződést a Zalahússal az érdekeltségébe tartozó Zalabaromfi Rt. Ki van a Gibrela mögött? Önt ki bízta meg? És mennyi volt a vételár?
– Engem Dolgos Miklós, az Re-N Kft. ügyvezetője bízott meg, március 29-én pedig a társaság közgyűlésén igazgatósági tag lettem, s az igazgatóság megválasztott vezérigazgatónak, ami ugyan a felszámolás április 5-i jogerőre emelkedésétől pünkösdi királyságnak bizonyult. Az adásvételi szerződés aláírásánál jelen voltam ugyan, de a tartalmát nem ismerem. A Zalabaromfival pedig a március 8-án kezdődött bérgyártásról a szerződést a korábbi igazgatóság két erre jogosult tagja kötötte még az adásvételi szerződés megkötése előtt, mivel Farkas Imre 8-i hatállyal minden cégnél betöltött tisztségéről lemondott. A Zalabaromfi jogosult a Zalahús márkanév használatára, piaca azonban egyelőre nem bővült a piac lassú reagálása, illetve a Zalahús piacvesztése miatt.
– Feltételezések szerint Mónos Péternek elemi érdeke volt, hogy a Zalahúst felszámolják, így esetleg kedvezőbb áron juthat hozzá a vagyonelemekhez, nem beszélve arról, hogy a felszámolás útján szerzett vagyont nem terhelik a Zalahús tartozásai. A magyar élelmiszeriparban úgy dőlnek mostanában még a nagyobb cégek is, mint a kugli. Egyáltalán nem lenne meglepő tehát egy ilyesfajta spekuláció...
– Ez azonban adott esetben azért nem reális megközelítés, mert a Zalahús Rt. akkor sem kerülhette volna el a felszámolást, ha Farkas Imre nem válik meg a cégtől, csak esetleg még több követelést halmoz fel. Ennek az ellenkezője is igaz: ha korábban, még az adásvétel előtt jön a felszámolás, kevesebb lenne a követelés. A vevőnek ugyanakkor nem az volt az érdeke, hogy ezt a folyamatot gyorsítsa, inkább hogy visszafordítsa, engem, is ez érdekelt az első perctől. Mivel a húsiparban erős koncentráció zajlik, mind a három nagy piaci szereplő – Délhús Rt., Carnex Kft., R-Ko-N Kft. – részéről felmérték a Zalahúst, a vásárlásra azonban már nem vállalkoztak. Kicsit még házon belülről úgy látom: nagyon nagy hibát követett volna el bármelyik is, ha megvásárolja.
– Egyenes beszéd, ugorjunk. Milyen állapotban vette át a társaságot, mi derült ki az elmúlt egy hónapban a Zalahúsról és milyen intézkedéseket hozott?
– Farkas Imre elképzelhetetlennek tartotta a felszámolást, szuperlatívuszokban beszélt a cégről, de nem tudtuk, van-e mögötte olyan érték, ami a számokból nem derül ki, ezek ugyanis nem sok jót mutattak. A stabilnak mondott piaci háttérről aztán kiderült, hogy a múlté, mivel a cég termelése két hónapja állt, pedig milliárdos beszállítója volt egy-két kereskedőláncnak, de nem tudott nekik szállítani. A sertés- és marhavágó sorral, valamint készítménygyártó üzemmel rendelkező Zalahús tavaly decemberben már csak úgy tudott sertést vágni, hogy a dolgozókat kérték meg: akinek van, hozza be a sertését, majd kifizetik, de a mai napig nem kapták meg a pénzüket. Történt mindez egy olyan cégnél, ahol 2003–2004-ben százmilliókat fordítottak arra, hogy mindenben megfeleljen az EU előírásainak. Ez azonban nem térült meg, mivel tavaly a korábbi milliárdos nagyságrendű export néhány száz milliósra csökkent. Előkerültek a csontvázak is a szekrényekből, voltak például az 1990-es évek óta le nem írt, behajthatatlan követelések, amiket eddig „kozmetikáztak”, bízva a megtérülésben. Nem kívánok foglalkozni a múlttal, de egy általános okot azért látok: az előző tulajdonos egy rendkívül nagy, rugalmatlan szervezet épített rá a termelésre. Én ugyanazt a tevékenységet, mint ami tavaly folyt, fele létszámmal látom elvégezhetőnek. Amikor odakerültem, 640–650 főt foglalkoztatott a vállalat, közülük már március 8-án 84 főt leépítettek, s jelenleg 330–340 körüli a létszám, mivel azóta sokan rendkívüli felmondással távoztak, idén ugyanis még nem is kaptak fizetést. A cég nagykanizsai, készítménygyártó telephelyét azonnal bezártam.
– A Zala Megyei Bíróság egy 2,7 millió forintos követelés nyomán rendelte el végül a cég felszámolását – voltak persze mások is –, felszámolónak a Vectigalis Rt.-t jelölték ki. Miért nem fellebbezett? Milyen a Zalahús pénzügyi helyzete? Mennyire lehet elég a kötelezettségekre, amelyek kapcsán tudomásom szerint a Budapest Banknak, a K&H-nak és a Magyar Külkereskedelmi Banknak – jelentős követelése van?
– A fellebbezés csak időhúzás lett volna, tovább várhatták volna pénzüket a dolgozók – pedig volt, akinél a villanyt is kikapcsolták otthon –, emellett már a cégnek is viaskodnia kellett a közüzemi szolgáltatókkal, hogy ne mondják fel a szerződést. Ha csak egy leállítja a szolgáltatást, az hónapokra ellehetetlenítette volna a céget, visszavonták volna például a működési engedélyt. Így legalább van remény arra, hogy egy működő vállalat többet ér majd, mint egy újraindítandó. Ennek persze előzménye, hogy az APEH az adóbevallás benyújtása után már két nappal végrehajtókat küldött a céghez, adót ugyanis nem tudott fizetni a Zalahús. Lefoglalták, amit lehetett, ez pedig teljesen lebénította a társaságot. Különben is annyi idegen forrás jött már be, ami a saját tőkét nullára amortizálta. A kötelezettségek a múlt év végi több mint 2 milliárd forintról mostanra 3 milliárd forintra duzzadtak – a hitelállomány meghaladja az 1,5 milliárdot –, a tavalyi veszteség pedig 1,1-1,2 milliárd forintra becsülhető. A vagyon könyv szerinti értéke egy kis átértékelési különbözettel pedig csaknem 2,5 milliárd. Szerintem ez a valós értéke is, de a felszámolásra figyelemmel talán a kötelezettségek felére lehet elég a Zalahús vagyona. A bankok a cég valamennyi eszközére jelzálogot jegyeztek be. A jelzáloggal terhelt eszköz ellenértékeként befolyt összeg felét pedig a jelzálogra jogosultak között osztják fel, másik feléből kifizetik az elmaradt béreket, a felszámolót, az állami követeléseket, s ha még marad valami, azt ismét a jelzálogjoggal rendelkező bankok kapják. A kisebb és közepes beszállítók tehát valószínűleg nem kapnak semmit. A minél jobb megoldás már a Vectigalis Rt.-re tartozik. Egy biztos: a szükséges dokumentumokat, illetve a céget a felszámolónak még áprilisban átadom.
