Bár az internetes kötések a teljes költés alapján egyelőre csupán a teljes magyarországi szerencsejáték-piac 2-3 százalékát teszik ki, a piacban rejlő lehetőségek már felkeltették a potenciális szereplők érdeklődését. Az egyik legnagyobb internetes szerencsejátékcégnek számító Spotringbet Plc annak ellenére kezdett – kedvezményeket is kínáló – kampányába, hogy ősszel magyar médiavásárló partnerére félmillió forintos bírságot rótt ki a Szerencsejáték Felügyelet (SZF). A felügyelet álláspontja szerint a Magyar Köztársaság területén csak itt beszerzett engedéllyel lehet távközlési eszközöket igénybe vevő szerencsejátékot szervezni, míg a Sportingbet arra hivatkozik, hogy az európai uniós jogrend által előírt engedélyekkel rendelkezik. Az SZF-nél idáig kizárólag a Szerencsejáték Rt. kért és kapott engedélyt webes szerencsejátékok szervezésre – értesült lapunk. „Hivatalosan” tehát csak a magyar cég ötös-, hatos- és skandináv lottója, valamint egyéb hagyományos formában is elérhető játékai forgalmazhatóak így.
Az újabb reklámkampányt már külföldről közvetlenül szervezte meg a Sportingbet – mondta lapunknak Vida Gábor, az angliai bejegyzésű céggel továbbra is kapcsolatban álló Provimar Kft. ügyvezetője. Az őszi ügyben kiszabott bírságot a Provimar megfellebbezte, erről szóló levelükre azonban továbbra sem kaptak választ a Pénzügyminisztériumtól. A Sportingbet elszántságát mindenesetre jelzi, hogy értesüléseink szerint már az őszi kampányra is milliós nagyságrendben költött. A jogvita abban sem akadályozta meg a Sportingbetet, hogy elindítsa kifejezetten a magyar felhasználóknak készített honlapját, mellyel egyelőre egyedül áll a rivális internetes multik között.
Nem várt sokat a válasszal a Szerencsejáték Rt., a társaság néhány hónapon belül elindítja új internetes játékait – tudta meg lapunk a cég sajtóosztályán. Az új kínálatban kockapókerre és Webmeccs néven sportfogadásra is lesz lehetőség a már meglévő lottó- és totófogadások mellett. A labdarúgó-, illetve jégkorongmérkőzések pontos végeredményére hármas kötésekben lehet majd fogadni, miközben a kombinációs lehetőség révén egy meccsre akár több végeredmény is megadható és a Luxornak is bevezetik az online változatát. A Szerencsejáték Rt. által kezdeményezett kizárólag interneten játszható játékok engedélyezési eljárása folyamatban van. Tavaly egyébként az internetes, telefonos és sms-ben megkötött fogadások még csak 213 millió forint árbevételt hoztak a cégnek, szemben a társaság 110 milliárd forintos teljes árbevételével.
