Az SAP AG az előzetes híreknek megfelelően tegnap bejelentette, hogy kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Magyarországon. A 2005 májusában 50 fős szoftverfejlesztői gárdával induló SAP Labs Hungary dolgozóinak száma 2006 végére éri el a háromszázat. A német szoftvergyártó tizedik, magyarországi SAP Labs központja a cég ellátásilánc-kezelő (SCM) alkalmazásainak fejlesztéséért lesz felelős.
Az elmúlt évben az SAP több mint egymilliárd eurót költött kutatás-fejlesztési célokra, és ennek az összegnek mintegy 70 százalékát Európában fektette be. A vállalat azért hozza létre SAP Labs elnevezésű központjait, hogy több helyszínre elosztva végezhesse fejlesztési munkáját és világszerte szoros együttműködést folytathasson a csúcstechnológiai ágazat képviselőivel.
Azokat a cégeket várja Magyarországra a kormány, amelyek már bizonyítottak – nyilatkozta a központ létrehozása kapcsán Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Hangsúlyozta: ezek a cégek az országnak tőkét jelentenek, a képzett magyar szakembereknek pedig minőségi munkahelyeket.
„Az SAP Labs Hungary nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy SCM-alkalmazásaink képességeit kibővítve támogatni tudjuk ügyfeleinket, azok üzleti partnereit és saját ügyfeleit a jövő adaptív üzleti hálózatainak kiépítésében” – mutatott rá Claus Heinrich, az SAP AG igazgatótanácsának tagja. Az SAP Labs Hungary munkáját Albrecht Diener, az SAP AG alelnöke irányítja majd. A központ ügyvezető igazgatója Laure Le Bars lesz.
Interjú
Ösztönző hatású lesz az SAP lépése - véli Vahl Tamás, a magyar leány első embere
– Minek köszönhető, hogy az anyavállalat Magyarországot választotta?
– Már tavaly is versenyben voltunk egy régiós központ magyarországi kialakításáért, de akkor a csehek, Prága megelőzött minket. Akkor nekünk nyolc minisztériummal kellet kapcsolatban állnunk a különböző engedélyek miatt, míg a csehek egyablakos megoldással, az egyszerűbb és gyorsabb adminisztrációval megelőztek minket. Örömmel mondom, a mostani kormányzat rugalmasságának és gyorsabb reakcióidejének köszönhetően most sikerült idehozni a fejlesztőközpontot, annak ellenére, hogy – mások mellett – Prága is versenyben volt.
– Mekkora befektetés a központ létrehozása?
– Viszonylag alacsony, hiszen egy informatikai kutatóközpontot alacsony költségekkel létre lehet hozni.
– Véleménye szerint a bejelentésnek lesz további befektetésösztönző hatása?
– Mindenképp lesz ilyen hozama az SAP lépésének. Nagyon sok cég – amely eddig az ázsiai térséget tekintette első számú célpontjának – el fog gondolkozni azon, hogy a világ egyik vezető szoftvercége bízik Közép-Európában, Magyarországban, s e bizalmat konkrét befektetéssel is alátámasztja.
– Szervezetileg a központ hová fog tartozni?
– Az SAP Labs Hungary az SAP Hungary része lesz.
– Lesznek változások a magyar leányvállalatnál?
– Minőségében mássá fog válni a társaság. 1998-ban nagyjából tíz fővel alapítottuk meg az SAP leánycégét, jövőre pedig egy 400-500 fős termelő „nagyvállalattá” alakulunk. Olyan nagy társasággá válunk, amely nem betanítottmunkás-szintű tevékenységet végez, hanem magasan képzett informatikusok, közgazdászok munkájának eredményeit exportálja. Emellett az anyacég nem a kivihető profitra összpontosít, hanem – elismerve az ország szellemi kapacitását – befektet.
