BUX 140686.35 0,57 %
OTP 46130 0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Duna Profit: kétszeres igény, harmadnyi vagyon

2005. február 10. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felszámolás alatt álló Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet hitelezői értekezletén kiderült: a december 21-i bejelentkezési határidőig a szövetkezet korábbi vezetése által jelzett 4-5 milliárdnyi hitelezői igénynél jóval jelentősebb, 9 milliárd forintot meghaladó összeg a 2500 kisbefektető követelése. A felszámolóként kijelölt Exerem Kft. üzletág-igazgatója, Koczka Lajos szerint most veszik számba a fellelhető vagyont, terveik szerint csak egy közbülső mérleget szeretnének készíteni, vagyis a felszámolás a jövő évben befejeződhet. A Duna Profit olyan cégekbe invesztálta a befektetői pénzeket, amelyek 100 százalékban a tulajdonában álltak, de nehezen követhető pénzmozgásokra is fényt derített a felszámoló – a szervezéssel megbízott Profit Credit Kft. például mintegy 800 millió forintot vitt el, jórészt követhetetlenül. Koczka Lajos megítélése szerint a befektetők pénzük maximum 30 százalékát láthatják viszont a folyamat végén.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet