BUX 140370.28 0,34 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még pontosítják a Fészekrakó programot

2005. február 3. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Bankszövetség jelzésére a Pénzügyminisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti a Fészekrakó program pontosítását – értesült a NAPI Gazdaság. A kormányrendelet ugyanis úgy fogalmaz, hogy új lakás építése vagy vásárlása esetén annak a telekár nélkül számított, általános forgalmi adót tartalmazó építési költsége vagy vételára nem haladhatja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió, vidéken pedig a 8 millió forintot. Egyes pénzintézetek e passzus alapján úgy értelmezték a jogszabályt, hogy a vételár telekrészére nem vehető igénybe a konstrukció. Miután egy-egy új lakás esetén – még társasházaknál is – a lakás vételárában a telekár akár 20-30 százalék is lehet, egy 15 millió forintos lakás esetében az ügyfélnek a 10 százalékos, azaz 1,5 millió forintos önrész helyett akár 3-4,5 millió forinttal kellene rendelkeznie, vagyis lényegében ugyanott van, mintha bármelyik bank „standard” lakáshitel-módozatával élne.
A módosítás értelmében a jogszabály egyértelműsíti majd, hogy a hitelkérelem befogadásakor a telekár nélküli, az önrész és a hitelösszeg kiszámításakor viszont a telekárral növelt vételárat kell figyelembe venni.
Ez a megoldás némi gyógyírt jelenthet arra a felvetésre is, mely szerint a 15 millió forintban maximált összegből csak nagyon kicsiny lakásokat lehet megvásárolni. Ha ugyanis példánknál maradunk, elvben 20 millió forintos lakásokat is lehet venni majd a program keretében. A telekárral való machinációknak ugyanakkor a hitelbiztosítéki értékre vonatkozó szabály szab majd gátat – figyelmeztet a jogszabályt már a kezdetektől fogva a most pontosítandó módon értelmező OTP Bank Rt. ügyvezető igazgatója. Hegedűs Éva szerint a 15 milliós vételárnál magasabb hitelösszeget egyébként is csak a devizában folyósított hitelek után remélhetnek a hitelfelvevők, mivel ehhez a konstrukcióhoz nem kapcsolódik állami kamattámogatás, ami a forinthitelek esetében szintén 15 millió forintban korlátozza a maximális hitelösszeget.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet