BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ősszel kamatot csökkenthet a DK?

2005. január 30. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Immár a harmadik félév során nem változik a diákhitel kamata, miután a hónap közepén a Diákhitel Központ Rt. (DK) igazgatósága úgy határozott, hogy a 2004/2005-ös tanév második szemeszterében is 11,95 százalékon maradjon a kamatszint. A változatlan kamatszint ugyanakkor azt jelenti, hogy az előző félévvel ellentétben a DK a kamatban jelentősebb mértékben érvényesíteni tudja azokat a elemeket, amelyeket a DK-ra vonatkozó jogszabály meghatároz. Eszerint ugyanis a DK az átlagos forrásköltség mellett kockázati prémiumot, illetve működési költségeket is érvényesíthet – maximum 4,5 százalékos mértékig.
A DK eddigi gyakorlata szerint a kockázati prémium összege 2 százalék volt, míg a működési költségeket eddig egyedül a 2003/2004-es tanév második félévében érvényesített a DK a kamatban, 0,33 százalékot.
Az elmúlt év első félében a forrásköltségek olymértékben megdrágultak, hogy mostani tanév első félévében – a változatlanul hagyott kamatszint mellett – a működési költségtétel teljesen elolvadt, sőt valószínűleg a kockázati prémium összege is a korábban megszokott szint alá süllyedt.
A DK tájékoztatása szerint a csökkenő jegybanki kamatszintnek köszönhetően az elmúlt félév során az átlagos forrásköltség 9,83 százalékra mérséklődött, ami lehetővé tette a 2 százalékos kockázati tartalékképzést, illetve azt, hogy 0,12 százalékos mértékig „visszatérjen” a kamatba a működési költségelem is. Ez utóbbi szükségszerűségét jól mutatja az a tény, hogy az elmúlt évvel ellentétben a 2005. évi költségvetésben már nincs elkülönített támogatási összeg a DK-nak – a központnak tehát a saját lábára kell állnia.
A januárban bekövetkezett, illetve a közeljövőre prognosztizált MNB-kamatcsökkentés kapcsán nagy biztonsággal állítható, hogy a DK forrásköltsége tovább csökken, amely révén – még növekvő működési költséghányad mellett is – a jövő tanévtől eshet a diákhitel kamata.
Ami a DK forrásszerkezetét illeti, abban 80 százalékos súly képviselnek a korábbi és a mostani kötvényprogram során kibocsátott fix kamatozású kötvények, míg a változó kamatozású bankhitelek részaránya 20 százalékos. Ezen belül ugyanakkor újdonság, hogy a korábbi DK-tulajdonos Postabank utódja, az Erste Bank felé már nincs tartozása a DK-nak, hitelviszonyban kizárólag a Magyar Fejlesztési Bankkal áll. Ezen belül a DK a kormány által árfolyam-garanciával támogatott mértékig, 13 milliárd forintig már EURIBOR-alapú hitelre cserélte korábbi BUBOR-alapú forinthiteleit – ez szintén a forrásköltség csökkenése irányába hat.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet