BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eredményrekord az Uniqánál

2005. január 30. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött az Uniqa Biztosító Rt. – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Othmar Michl, a társaság vezérigazgatója. A csoportszintű eredmény a 2003-as 700 millióról előre láthatóan 2,5 milliárd forintra nő, magának a 227 ezer ügyfél 400 ezer szerződését kezelő biztosítónak 30,1 milliárd forintos díjbevételt sikerült összehoznia az elmúlt év során. A vezérigazgató tájékoztatása szerint az idén is a piac átlagánál nagyobb növekedést várnak, ám az eredményoldalon a magas bázis miatt egyre nehezebb a duplázás. Ezzel egyetértett Konstantin Klien, az osztrák biztosítási konszern vezetője, a magyarországi biztosító felügyelőbizottsági elnöke is, aki arról beszélt, hogy a konszernek a tavalyi év során azért várhatóan sikerül a 2003-as 68,3 millió eurós üzleti eredményét megdupláznia.
A tájékoztatón elhangzott: az Uniqa és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tavaly megújított, 70 millió euró értékű együttműködési keretmegállapodása révén a bank 11,2 millió euróért 15 százalékos részesedést szerez az Uniqa Biztosító Rt.-ben. Jonathan Woollett, a pénzintézet nem banki pénzintézetekért felelős igazgatója elmondta, a 70 millió euróból összesen 46 milliót emészt fel az Uniqa 4 leányvállalatában, a magyar mellett a cseh, a horvát és a lengyel cégben történő részesedésszerzés. A fennmaradó összeg a konszern további kelet-európai terjeszkedését segítheti. Konstantin Klien nem tagadta: a legnagyobb osztrák biztosítói csoport jövőbeli célpiacainak kijelölésében jelentős szerepe van az egyik fő tulajdonos, a Raiffeisen Bank terjeszkedési politikájának is. Klien szerint az Uniqa eredményének tavaly már mintegy 25 százaléka származott az Ausztrián kívüli cégektől, a tervek szerint ez az arány 2-3 éven belül 40 százalékra emelkedik. Az idei akvizíciós tervekről elhangzott: az Uniqa az idén átveszi az irányítást a Mannheimer Betegbiztosító felett, sőt a vezetők arról is beszámoltak, hogy tőkehelyzetük alapján készek újabb magyarországi akvizíciókra is – ha erre lehetőség adódik.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet