Már csak egyetlen mérkőzés, a nagydöntő (Super Bowl) van hátra az NFL idei szezonjából, és az amerikai sajtó javában készíti az összesítéseket az idényről. A CBS Sportsline adatai szerint a lejátszott 256 mérkőzést alapul véve a meccsek látogatottsága 1,2 százalékkal nőtt, a kapacitáskihasználtság elérte a 96 százalékot, ami 17,2 millió nézőnek felel meg. A jelentősebb cégektől érkező szponzori bevételek 40 százalékkal emelkedtek, míg az átlagos jegyár 54 dollár volt, ami 4,9 százalékos emelkedést jelentett az előző szezonhoz képest.
A bevételek között természetesen a Fox és CBS csatornákkal kötött 17 milliárd dolláros, a szezon végével lejáró közvetítési szerződésről sem szabad megfeledkezni. Bár a Morgan Stanley tavaly májusban még úgy számolt, hogy a csatornák 2005-ig összesen 2,2 milliárd dollárt buknak a közvetítéseken, az új szerződések szerint mégis 25-30 százalékkal több bevételre számíthat a liga. Ennek hátterében az állhat, hogy míg a nézettségi adatok valóban csökkennek (csatornánként 1,9–4,3 százalék között), addig a reklámbevételek továbbra is nőnek. A megállapodás nagyságrendjét jól mutatja, hogy éves szinten az NFL nagyobb jogdíjbevételre tesz szert mint az NBA, a baseball liga, a NASCAR és az NHL együtt.
Az NFL-lel a játékosok sem járnak rosszul: a bruttó bevétel 65 százalékát tehetik zsebre, és a fizetésekre vonatkozó korlátozások is enyhülnek. Az idei szezonban 80,5 millió dollár volt a csapatonként a kifizetési plafon, a 2005-ös idényben pedig szakértői becslések szerint meghaladhatja a 85,5 millió dollárt. A 32 csapat játékosai összesen 2,5 milliárd dollárt kerestek, ami 1,3 millió dolláros átlagfizetésnek felel meg.
A február 6-án, Jacksonville-ben megrendezendő nagydöntőn a Philadelphia Eagles és a címvédő New England Patriots csap össze. Az Egyesült Államokban hagyományosan a Super Bowl közvetítése a legnézettebb tévéadás, az elmúlt években a 150 milliót közelítő nézőszámmal. A mérkőzés előtt az R&B-sztár Alicia Keys, a szünetében Paul McCartney szórakoztatja majd a közönséget. A házigazdák 100 ezer nézőt várnak az eseményre, és ennek megfelelőek a biztonsági intézkedések is. Jacksonville 2000-ben nyerte el a rendezés jogát, és a szervezők akkor 500 ezer dollárt terveztek költeni a biztonságra, amely egyes adatok szerint azóta az eredeti összeg tízszeresére nőtt.
