Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Számos, a magyar piacra speciálisan jellemző hátrány sújtja a hazai gép- és berendezéslízing piacát, ennek következtében nem tud ez a szakmai ág még csak megközelítően sem úgy teljesíteni, mint Nyugat-Európában – véli Nyikos Katalin, a Deutsche Leasing Hungária csoport vezérigazgatója. A Magyar Lízingszövetség eszközbizottságának vezetője szerint a legnagyobb akadályként a lényegében nem létező piacot említi: Magyarországon a GDP jelentős részét külföldi/nemzetközi tulajdonban levő multinacionális vállalatok adják. Ezen cégek számára a mobil beruházási eszközök beszerzéséhez egyéb kedvező források állnak rendelkezésre, épp ezért nem – vagy csak igen korlátozottan – vesznek igénybe lízinget. Ha mégis a géplízing mellett döntenének, valószínűleg a Nyugat-Európában nagyobb jelentőséggel bíró és számukra jóvel kedvezőbb, mérlegen kívüliséget garantáló operatív lízingkonstrukciót választanák, amely termékkör Magyarországon a szabályzók miatt nem vonzó megoldás. A szakember a legfőbb akadályként az operatív lízinget/tartós bérletet terhelő helyi adót említi, aminek következtében a lízingtermékek a nagyvállalati körben nem preferált befektetési formának minősülnek.
A szakemberek szerint a lízing tipikusan a kis-és középvállalatok (kkv) finanszírozásához kapcsolódó pénzügyi termék kellene, hogy legyen. Magyarországon azonban ennek a szegmensnek a megszólítása a legnehezebb, hiszen a területen működő cégek jelentős része új – vagy kezdő – vállalkozás, amelyek pénzügyi kultúrája nem magasabb, mint a lakosság nagy többségéé, vagyis aligha ismerik fel az eszközfinanszírozásban rejlő lehetőségeket. A helyzet kialakulásában hibásak a pénzintézetek is – vélekedik Galambos Tibor. A CIB Lízingcsoport első embere szerint a szektor finanszírozásában mind a mai napig nem alakult ki a kockázati súlyozású értékesítés, s a bankok – noha többségük portfóliójában ott található a lízingtársaság is – továbbra is a viszonylag magas kockázatú hitellel tömik a piacot. A kockázat árát pedig az ügyféllel fizettetik meg, holott az eszközalapú finanszírozás mindkét oldal számára kedvezőbb lenne, legfeljebb a tevékenység eredménye nem a banki, hanem a konszolidált eredményben kapna helyet...
A géplízing előtt tornyosuló további akadály, hogy a termék továbbra is diszpreferált a vállalkozási pályázatok esetében. A fő gond, hogy a gépbeszerzésekhez nyújtott támogatások előfeltétele, hogy a támogatás kedvezményezettje tulajdonosa legyen annak az eszköznek, amelynek beszerzéséhez a támogatást igényli. Miután a pénzügyi lízing konstrukcióban a lízingbevevő csak a futamidő végén válik az eszköz tulajdonosává, a konstrukció a legtöbb támogatási formából azonnal kizárja magát. Strbka János, az IKB-Leasing értékesítési igazgatója szerint az ilyen jellegű diszkrimináció más uniós országban is előfordult már, ám ott viszonylag hamar sikerült túltennie a szakmának magát a problémán. Miután az elmúlt három évben lényegében változatlan maradt a szabályozási környezet, s nem sok minden utal a gazdaságfejlesztési támogatásokat kezelő szervek szemléletváltására, gyors változásra aligha lehet számítani. A gondokat tetézi, hogy a lízingszakmának az érdekérvényesítés során rendre új és új prompt kérdésre kell válaszolnia (ilyen volt az idén például a bankadó kérdése), ami időlegesen elvonja a figyelmet az akut problémáktól. A változást ugyanakkor talán elősegítheti a Magyar Lízingszövetségen belül megalakult eszközbizottság – próbál optimistább képet festeni Nyikos Katalin.
A gép- és eszközlízing 2004-es szerényebb teljesítményéhez ugyanakkor egy teljesen egyedi esemény is szükségeltetett. A korábban az üzletágon belül meglehetősen nagy részarányt képviselő mezőgazdasági géppiacot lényegében megbénította, hogy hazánk uniós csatlakozása nyomán a korábban bevett gépalapú támogatási rendszer földalapúra változott. A támogatást így már itt is az igénybevevő cégre terhelik, egyes vélekedések szerint ennek következtében a mezőgazdasági géppiac a korábbi szint felére zsugorodott a lízingcégek számára.
Mindezen nehézségek ellenére a lízingszakma általános véleménye, hogy épp a gép- és eszközlízing-üzletág lehet a következő évek húzóágazata. Sokak szerint a dinamikájából az idén először vesztő személygépjármű-üzletágból kiszoruló vállalkozások is egyre inkább e terület felé fordulhatnak, ám mint azt Hordós Zoltán, a BNP Paribas Lease Group kereskedelmi igazgatója elmondta, az ilyen cégek számára legfeljebb a kisebb értékű eszközök terén nyílhat lehetőség. A korábbi évek során tudatosan
kiépített szakosodása, partnerkapcsolatai miatt ugyanakkor az IKB-Leasing értékesítési igazgatója szerint sem kell komoly versenytől tartani.
A szakosodás ugyanis a géplízing alfája és ómegája. A lízingcégek számára életbevágóan fontos, hogy olyan partnerkapcsolattal rendelkezzenek, amely képes a vevőt a finanszírozóhoz továbbítani, de legalább ennyire fontos – ha nem fontosabb –, hogy az adott eszköznek a partneren keresztül biztosított legyen a másodlagos piaca is. Nyikos Katalin szerint a megfelelő felkészülés azért is tanácsos, mert bár Magyarországon – a Nyugat-Európában bevett gyakorlattal ellentétben – a tartós használatbavétel utáni eszközcsere ma még nem túl gyakori, az ilyen irányú kereslet hamarosan felélénkülhet. Ez egyrészt az eddiginél nagyobb lehetőségeket teremthet a lízingszakmának – bár jelentősen függ az adott iparág fejlődésétől –, ám jelentősen megnöveli a szakmai kockázatokat is, amit csak belső, professzionális szakértői gárdával lehet ellensúlyozni. Más oldalról közelíti meg a kérdést, de ugyanerre a következtetésre jut az IKB Leasing értékesítési igazgatója is: Strbka János álláspontja szerint a szakértő finanszírozó számos esetben nem korlátozhatja magát egy gyártó berendezéseinek finanszírozására, hiszen a piaci jelenlétén keresztül több gépgyártóval, -kereskedővel is kapcsolatba kerül. Ilyen esetekben az eltérő műszaki tartalom és kereskedelmi feltételek alapján kell az ügyfelet kiszolgálni.
Ugyanakkor a piaci résztvevők egységesen tagadják, hogy a szakosodásnak olyan szintig kellene eljutnia, hogy a lízingtársaságoknak kellene a másodlagos piac megszervezésére koncentrálniuk. A szerény hazai felvevőpiac ugyanakkor megköveteli, hogy a területen jelen lévő társaságok az eddiginél jobban használják ki az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségeket, a magyarnál lényegesen nagyobb EU-piacra irányítva azon eszközök másodlagos forgalmát, amelyek itthon egyediségük miatt nem – vagy csak nagy nehézségek árán – tudnának új vevőt találni.
