Egy hete nyitotta meg virtuális kapuit a Dunaterasz 2004 eseménysorozat, a Petőfi híd és a Lágymányosi híd között létrehozott budai plázs – tudtuk meg Tóth Eszter főszervezőtől. A programok jelentős részét a fesztiválközpont, az A38 hajó stábja szervezte, de az ismert szórakozóhelyek közül kiköltözik a Cha-Cha-Cha, a Bahnhof és a Romkert is.
Az augusztus 3-ig nyitva tartó plázs költségvetése százmilliós nagyságrendű, ebben benne van a rakpartlezárás, az áramellátás költsége és a marketingbüdzsé is. Az egy kilométer hosszú partszakaszon nyolc helyszínen zajlanak az események. A szükséges engedélyeket – akárcsak a tavalyi, Margitsziget melletti pesti plázsnál – csak több körben kapták meg a szervezők, az önkormányzatnál leginkább a közlekedési fennakadásoktól tartottak. Az időjárástól függően Tóth napi 5-6 ezer látogatóra számít, hétvégén ennek duplájára. Az együttműködő médiapartnerek között megtalálható a TV2 és a Pesti Est is. Augusztus elsején a legnagyobb hazai kerékpárverseny, a Tour de Hongrie győztese is a Dunateraszra fog befutni – tette hozzá a főszervező.
