A SABMiller-cégcsoport többségi tulajdonában lévő, idén 150 éves Dreher Sörgyárak Rt. a 2004. március 31-én zárt pénzügyi évben 40,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 12,8 százalékkal nagyobb az előző évinél - mondta Mike Short vezérigazgató a cég tegnapi sajtótájékoztatóján. A társaság az előző időszakinál 5,7 százalékkal több, 2,4 millió hektoliternyi sört adott el, amellyel 32 százalékról 33 százalékra növelte részesedését és piacvezetővé vált a több mint 7 millió hektoliteres magyar sörpiacon. Mike Short lapunk elsőséget firtató kérdésére kitért arra, hogy a verseny nagyon erős, márciusban kicsit előbbre voltak, mint egy másik sörgyártó (amely a Heineken-Brau vagy a Borsodi lehet - a szerk.), most pedig fej fej melletti a helyzetük.
A nyereségre vonatkozó érdeklődést a vezérigazgató a cég belső rendjére utalva elhárította, annyit azonban elárult, hogy a profit az árbevétel növekedésével azonos arányban bővült. Nem határozta meg pontosan a nyereséget Bodnár Zoltán, a társaság pénzügyi és adminisztrációs igazgatója sem, utalt azonban arra, hogy a profit körülbelül megfelel a magyar sörpiaci átlagnak. Lapunk becslése szerint ennek alapján az árbevétel-arányos eredmény 10 százalék körüli, azaz körülbelül 4 milliárd forint lehet.
A SABMiller az elmúlt tíz évben 25 milliárd forintot fordított a Dreher Rt. működésének modernizálására. Az elmúlt négy évben 25 százalékkal csökkentették a víz, 30 százalékkal pedig a földgáz felhasználását. Idén a cégnél törekednek az állításuk szerint kivívott vezető pozíció megtartására, illetve az eredmények további javítására, ennek kapcsán azonban konkrét adatokat a vezérigazgató egyelőre nem mondott.
