A kormány jóváhagyta a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt.-nek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. által a privatizációval és vagyonkezeléssel kapcsolatos reorganizációs célú kifizetések terhére nyújtandó, 2,9 milliárd forintos tulajdonosi kölcsönt. A hitelt az ÁPV Rt. kamatmentesen nyújtja, 2004. december 31-i lejárat mellett (NAPI Gazdaság, 2004. január 7., 5. oldal).
Marczali Gábor, a Bábolna Rt. vezérigazgatója szerint a tulajdonosi kölcsönt a társaság visszafizeti, ahogyan a korábbi kölcsönt is visszafizette. Emlékeztetett arra, hogy a társaság gazdálkodása tavaly számottevően javult, vesztesége mintegy 5 milliárd forinttal, 2,8 milliárdra csökkent az előző évhez képest. Érdeklődésünkre beszámolt arról is, hogy a kölcsönt elsősorban az időközben felszámolás alá került Hajdú-Bét Rt. – még a felszámolás elrendelése előtt – ez év január 5-től 2005. január 1-ig bérbe vett debreceni üzemének felfuttatására fordítják. Az üzemben továbbra is továbbfeldolgozott húskészítményeket (panírozott és továbbfeldolgozott kacsa- és libatermékeket) készítenek. A vezérigazgató az esetleges vásárlást firtató kérdésünkre elmondta, hogy amennyiben pályázatot írnának ki az üzem értékesítésére, a Bábolna Rt.-nek opciós elővásárlási joga van. Újabb tulajdonosi kölcsönről pedig a híresztelésekkel ellentétben nincs szó – mondta Marczali Gábor.
