BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jól fogyott a Dreher (Kimaradt!)

2004. február 24. kedd, 15:17

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén 150 éves Dreher Sörgyárak Rt. az eladott sörmennyiség alapján tavaly 4 százalékos növekedést ért el Dreher márkájával, miközben a piac csupán 0,5 százalékkal bővült – hangzott el a társaság mai sajtótájékoztatóján. Michael Short, a társaság 2003. júliusában kinevezett elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a cég pénzügyi évét március végén zárja. Addig nem tud beszámolni pontos tavalyi számokról – tette hozzá, megjegyezve: a vállalat pénzügyi teljesítménye javult tavaly az előző évhez képest. A cég árbevétele 2002-ben 35 miliárd forint volt, adózás előtti eredménye 5 milliárd, adózás utáni pedig 4,7 milliárd forint.
A társaság vezetője emlékeztetett arra, hogy a Dreher Rt. az elsők között van a magyar sörpiacon, amelyen szinte holtverseny van három nagy gyártó között. A cég jó pozícióját a magyar sörfőzési tapasztalatoknak, illetve az utóbbi években a világ második legnagyobb sörgyártója, a SABMiller által biztosított multinacionális háttérnek köszönheti. A South African Breweries, ahogy akkor még a SABMiller-t hívták, 1993-ban vette meg a Dreher Rt.-t, mint első európai vállalatát. Az anyavállalat az elmúlt 10 évben – 1993-tól – 25 milliárd forint értékben invesztált a Dreher Rt-be, hogy a legmodernebb technológiával lássa el a magyarországi leányvállalatát. Jelenleg a vállalat gyári kapacitása a palackfejtőben öt napos, illetve folyamatos termelés esetén 36 000-53 000 hektoliter hetente. A dobozfejtő üzemben hetente 19 000-23 000 hektoliter sört dolgoznak fel, ezen kívül öt-, illetve hat napos termelés esetén 14 000-17 000 hektoliter sört töltenek hordóba.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet