A kaposvári városházán ma írják alá azt a 15 évre szóló szerződést, amelynek keretében négy blokkból álló gázmotoros erőművet épít az E.ON Hungária Rt. – erősítette meg lapunk információját Komáromi Attila, az Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Rt. igazgatója. Az ország több nagyvárosában már hasonló beruházásokat megvalósító E.ON-nal több mint fél évig tartó tárgyalássorozat után abban állapodtak meg, hogy a jelenlegi hőközpont mellett egy, a helyhatóság tulajdonában lévő területen négy, egyenként 1,2 megawatt teljesítményű, hő- és elektromos energia termelésére egyaránt alkalmas gázmotoros erőművi blokkot építenek fel.
A várhatóan több mint 900 millió forintos beruházást az E.ON Hungária finanszírozza, sőt 15 éves bérleti szerződés keretében működteti is a berendezéseket. Az építkezés – az időjárástól függően – várhatóan hét hónap alatt fejezik be. Az igazgató elmondása szerint az elmúlt évek során már saját erőből beruháztak két gázmotoros erőművi blokkra, ám a fejlesztéshez további forrás – a hődíj drasztikus emelése nélkül – nem áll rendelkezésre. A most kezdődő projekttel a város tömbházainak és intézményeinek hőszolgáltatási igényei évtizedekig biztosíthatók lesznek, arról nem beszélve, hogy mérsékelhető az áremelés üteme, sőt, a helyhatóság – a bérleti díj révén – többletbevételéhez jut. A cég az elmúlt években – általában infláció alatti mértékben – 3,0-3,5 százalékkal emelte a távhődíjat, s ez remélhetőleg a jövőben is így marad – mondta Komáromi.
