Több mint félmilliárdos zöldmezős beruházással a már meglévő üzeme mellé új, 2500 négyzetméteres gyártócsarnokot és logisztikai központot épít Igalban a Fornetti Pannon Kft. - tudta meg a NAPI Gazdaság. Mint azt a cégnél közölték, az építkezés még az idén elkezdődik. A bővítéssel együtt jelentős technológiai korszerűsítést is végrehajtanak. A társaságnál a közelmúltban született döntés arról, hogy az igali üzemet olyan regionális gyártó- és logisztikai központtá fejlesztik, ahonnan az egész dunántúli térséget kiszolgálhatják immár a teljes termékválasztékkal. A Fornetti az igali üzemben jelenleg 150 dolgozót foglalkoztat. Az új gyártóbázis átadását követően - várhatóan a jövő év őszétől - a dolgozók száma további mintegy harminc fővel nő. A Fornetti 20 millió forintos törzstőkével még 1997-ben hozta létre a döntően dunántúli üzleteket kiszolgáló társaságot. A jelenlegi telephelyet az Igal határában lévő egykori szovjet laktanya épületeiből alakították ki az elmúlt évek során.
