BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A kuratóriumi elnökség visszahívta Ragátsot

2003. november 11. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Televízió (MTV) Rt. kuratóriumi elnöksége kedden egyhangúlag kezdeményezte Ragáts Imre visszahívását a televízió elnöki posztjáról - jelentette be Czeglédi László, a kuratórium elnöke. Ragátsnak azonban csak azt követően kell felállnia, ha a kuratóriumi elnökség keddi döntését a 21 fővel kibővülő kuratórium is jóváhagyja. Czeglédi egyébként mielőbb kezdeményezi a testület összehívását. Amennyiben a kuratórium kétharmada támogatja az elnökség tegnapi döntését, úgy a televízió nemrég kinevezett gazdasági alelnöke, Pinke György irányítja majd ügyvezetőként a köztelevíziót. Ez az állapot addig marad fent, amíg a kuratórium nem tud új elnököt választani. A mostani helyzetet az idézte elő, hogy Ragáts idén áprilisban három céggel megállapodott a televízió reklámidejének 2007-ig történő értékesítéséről. Ennek alapján a megbízottak - az augusztustól hatályos szerződés szerint - idén áfa nélkül egyenként 126 millió forintot, jövő évre pedig cégenként 300 millió forintot juttattak volna a köztelevíziónak. Az elnök ebben az időben még 300 millió forintig köthetett a kuratórium beleegyezése nélkül szerződést, így tehát ez Ragáts által még védhető is, ám miután többéves - opciós - szerződésről van szó, az összeg meghaladja az elnöki hatáskörben megköthető megállapodást. Ráadásul a kuratórium időközben 50 millióra csökkentette az elnöki hatáskörben megköthető szerződés felső határát. Így Ragátsnak tájékoztatnia kellett volna a testületet, ezt azonban elmulasztotta, így az említett szerződésekről a kuratóriumi elnökség más forrásokból értesült, ami után kezdeményezte a mostani vizsgálatot.
Amennyiben tehát a kuratórium - az elnökséghez hasonlóan - Ragáts visszahívásáról dönt, elkezdődik egy pályáztatási procedúra, s miután a korábbi elnökválasztások sem zajlottak zökkenőmentesen, várhatóan most is hasonló folyamat elé nézhetnek az intézmény dolgozói. Ragáts egyébként ez év májusától vezeti a televíziót, előtte ügyvezetőként irányította az intézményt, azt megelőzően pedig - éveken keresztül - a köztelevízió gazdasági igazgatói székében ült.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet