Magyarországon nincs lehetőség cégfelvásárlásokra, mivel a Quelle és az Otto uralja a csomagküldő-piacot. Így csupán az emberek meggyőzésével, az e-kereskedelem fejlesztésével és választékbővítéssel lehet növelni a forgalmat - mondta lapunknak Christoph Achenbach, a Quelle AG elnöke. A piacot emellett speciális katalógusok bevezetésével is meg lehet dolgozni. Ennek nyomán új elektronikai és hobbitermékek forgalmazását, valamint akár egy éven belül a katalóguson keresztüli bútorértékesítést is be lehetne vezetni. Utóbbi részesedése a forgalomból 10 százalékra növelhető, közelítve ezzel a nyugat-európai arányhoz - tette hozzá Achenbach.
Mint Kanizsai Zsuzsa, a Quelle magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, a bizományi jellegű értékesítő partnerek és árusító helyek helyett (ezek száma 28, 10 százalékkal részesednek a forgalomból) inkább a vevőkkel való elektronikus kapcsolattartást fejlesztik. Ennek érdekében invesztálnak a közeljövőben mintegy 40 millió forintot egy telefonközpont kiépítésébe. Bár a magyar Quelle forgalma az első félévben körülbelül 30 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a megrendelők gyarapodása nem érte el ezt az ütemet. Meglévő vevői azonban egyre többször és nagyobb tételeket rendelnek a Quellétől - tette hozzá Kanizsai, aki felhívta a figyelmet az importkorlátozások körüli vitára. Míg az anyavállalat, a Karstadt Quelle AG 40 millió euró értékben visz magyar termékeket Németországba - ennek fele textil-, fele elektronikai áru - a vállalat rendelkezésére álló 1,1 millió eurós importkvóta kevésnek bizonyul a Németországon keresztül érkező kínai áruk behozatalához, amelyeket akár a 2 millió eurós tételben is szállíthatnának. Az európai uniós csatlakozással ugyan megoldódnak a gondok, de a német vezetés egyeztető tárgyalásokat folytat a magyar kormánnyal a kvóta addigi esetleges növeléséről.
