Hosszú távra szóló szerződést írt alá tegnap a Trammel Crow Network Property Projects (TCN) és az Asia Center (AC). A megállapodás azzal a céllal jött létre, hogy a világ legnagyobb, kereskedelmi központokat menedzselő vállalkozása - amely eddig csupán tanácsadó szerepet töltött be az AC mellett - segítséget nyújtson a növekedés és egy intenzívebb marketingtevékenység megszervezésében - mondta a NAPI Gazdaságnak Rudolf A. Riedl, az AC ügyvezető igazgatója. A TCN a kongresszusszervezés, a kiskereskedelmi hálózatok közötti kapcsolatok és a trendkutatás meghatározó szereplője - mondta Guido Louwerse, a cég ügyvezető-partnere, aki szerint az AC - amely jelenleg a térség legnagyobb nagykereskedelmi bevásárlóközpontja - öt éven belül központi helyet tölthet be a piacfejlesztés és a kereskedelem terén. A TCN megbízási díjáról az ügyvezető nem kívánt nyilatkozni.
A Strabag által menedzselt és annak többségi tulajdonában álló AC építésének első fázisa 150 millió euróba került. A már megtervezett, jövő év közepétől 2006 tavaszáig épülő harmadik épületszárny kivitelezése várhatóan 60 millió euróba kerül. Emellett a közelben felépült, hasonló profilú China Marttal közösen kialakítanak egy vámkezelő területet is, elősegítendő a termékek minél gyorsabb forgását.
