BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eladósorban a mezőhegyesi birtok

2003. május 13. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A privatizáció előtt álló Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok (MÁM) Rt. értéke csak a 2,3 milliárd forint jegyzett tőkét és a mintegy 3,5 milliárd forint saját tőkét figyelembe véve közel 15 millió euró (3,7 milliárd forint) lehet - mondta lapunknak Kun Mihály, a MÁM vezérigazgatója. Ez pedig egy multinacionális vállalatnak nem túl sok, ennél sokkal többet is szánnak egy-egy piac megszerzésére. Ezért is kellene valamilyen szabályozással pozitív megkülönböztetésben részesíteni a magyar szakmai befektetőket, termelőket és a helyben dolgozó szakembereket - véli Kun.
A szakember szerint a magánosítás során fontos az agrárcég egyben tartása, mert így ér a legtöbbet. A MÁM fő tevékenységei közé tartozik a szarvasmarhatartás, pontosabban a tejtermelés, a cégé az egyik vezető tehenészet Magyarországon. Foglalkoznak még a településen lévő takarmánykeverő alapanyagát is biztosító szántóföldi növénytermesztéssel és vetőmagtermesztéssel (főként a hibridkukorica-vetőmaggal). Utóbbi adja a társaság árbevételének felét, a nyereségnek pedig a 70-80 százalékát. Az 1700 szarvasmarhából álló, éves szinten 13,5 millió liter tejet adó tejágazatból az árbevétel mintegy 20-22 százaléka, csaknem egymilliárd forint jön össze, míg a nyereség 15 százalékát ez az üzletág adja.
A szántóföldi növénytermesztés árbevétele körülbelül 800 millió forint, s a nyereség 5-8 százalékát hozza a divízió.
Az agrárcég tavaly 5,2 milliárd árbevétel mellett 15 millió forint eredményt ért el. A múlt évet befolyásolta az aszály miatti kevesebb hibridkukoricavetőmag-termés, hiszen tavalyelőtt 140 milliós nyereségük volt 5,5 milliárd forint árbevétel mellett. Utóbbiból idén is ugyanennyit várnak, az eredményterv pedig 100 millió forint. Beruházásokra ez évben legalább 350-400 millió forintot költenek s általában félmilliárd körül szoktak erre fordítani évente, amire a képződő amortizáció és a nyereség nyújt fedezetet, utóbbit ugyanis az ÁPV Rt. nem vonja el. Idén üzemanyagtartály-rekonstrukciót végeznek 53 millió forint értékben, illetve 330 millió forintért trágyatároló-rendszer építésébe kezdenek, amit 2005-ig kell befejezni, nem utolsósorban a felszín alatti vizek védelme érdekében. A jövőre befejeződő öntözésfejlesztésekre idén 120 milliót költenek.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet