A Délhús Rt.-nél korábban évekig - „a háttérben” - válságmenedzserként dolgozó osztrák állampolgár, Thomas Jobban tulajdonában lévő Meat Invest Kft. vásárolta meg az osztrák Pankl and Hofmann AG-tól a 2002-ben 20,569 milliárd forint nettó árbevétel mellett 741 milliós adózás előtti nyereséget elérő húsipari vállalatot - jelentették be a társaság keddi közgyűlését követő sajtótájékoztatón. A több mint 1000 dolgozót foglalkoztató Délhús 93,17 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a MI. Jobban elmondta: a korábbi többségi tulajdonossal az adásvételi szerződés aláírásakor megállapodtak abban, hogy a Pankl and Hofmann további négyszázalékos részvénycsomagot ad el a Meat Investnek. Az új tulajdonos közölte, hamarosan ajánlatot kíván tenni a még fennmaradó közel háromszázaléknyi részvénycsomagra is, amely jórészt a dolgozók kezében van. A 4,56 milliárd forint jegyzett tőkéjű Délhús új tulajdonosa nem kívánta elárulni a vételárat. Annyit azonban hozzátettek az előzőekhez, hogy az MI más iparágakban további invesztíciókra készül Magyarországon.
Lukács György, a posztján megerősített elnök-vezérigazgató elmondta, az elmúlt két év során sikerült stabilizálni a 2000-ben még több mint 200 milliós veszteséget elérő Délhús helyzetét. Ez elsősorban a sikeres költségcsökkentési programnak és a külpiaci offenzívának köszönhető. A társaság elsősorban az Ausztriában kiváló kapcsolatokkal rendelkező Jobbannak köszönhetően immár olyan áruházláncoknak is szállít, mint a Billa és a Metro. A vezérigazgató hozzátette: az elkövetkezendő időszakban további fejlesztéseket hajtanak végre (NAPI Gazdaság, 2003. április 29., 5. oldal). Így osztalékot sem az idén, sem jövőre nem terveznek. A NAPI Gazdaság kérdésére az elnök-vezérigazgató elmondta azt is, hogy a közeljövőben tovább racionalizálják a három gyártóbázis termelését és kisebb mértékű létszámbővítést is terveznek. Lukács a Délhús Rt. idei üzleti tervével kapcsolatban közölte, hogy 23 milliárd forint körüli nettó árbevétel mellett a tavalyi nyereségszint tartását tűzték ki célul.
