Valószínűleg egy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő területen építi fel következő, negyedik magyarországi lakberendezési áruházát az osztrák Kika – erősítette meg lapunk információját a pécsi helyhatóság és a társaság illetékese. Bár a beruházás konkrét helyszínéről még nem született végleges döntés, a több ezer négyzetméteres létesítményt 2005 elején már szeretnék megnyitni. A Kika Lakberendezési Kft. a baranyai megyeszékhelyen jelenleg nyolc területet vizsgál, értesülésünk szerint két hónapon belül döntenek arról, hogy hol kezdik meg a 2,5-3 milliárd forintba kerülő építkezést. Azt, hogy a Kika végleg döntött a pécsi beruházásról, az is bizonyítja, hogy elkezdődött az új lakberendezési áruház középvezetőinek kiválasztása és felkészítése. A létesítmény várhatóan több mint száz dolgozót foglalkoztat majd.
A Kika eddig közel 10 milliárd forint értékű beruházást valósított meg Magyarországon. A két felépült áruház közül az egyik Budapesten, a másik pedig Törökbálinton működik. Ez év elején elkezdődött a harmadik áruház építése is Budaörsön. A 25 ezer négyzetméteres eladótérhez itt egy 15 ezer négyzetméteres iroda- és raktárközpont is kapcsolódik. A tervek szerint mintegy 200 dolgozót foglalkoztató áruház 5 milliárd forintba kerül, s várhatóan a nyárra készül el.
