Több ütemben, összesen 200 dolgozójának munkaszerződését nem hosszabbítja meg a Flextronics tabi gyára - erősítették meg lapunk információit a cégnél. A korábban összesen 1180 dolgozót foglalkoztató üzemben a leépítést a szezonalitásból adódó keresletcsökkenéssel indokolták. Hangsúlyozták, hogy - három kivételével - kizárólag határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott dolgozóiktól válnak meg. Nyolcvankilencen már február végén távoztak a cégtől, a többieknek pedig az elkövetkezendő hetekben szűnik meg a munkaviszonya. A Flextronics tabi gyára - amely tavaly mintegy 95 millió eurós árbevételt ért el - a közelmúltban új típusú mini hifitornyok gyártásába kezdett, s ezentúl a Merloni megrendelésére különböző háztartási gépekhez való részegységeket is gyárt. Az üzem az idén a hatékonyság további növelése mellett 100 millió euró körüli nettó árbevétellel számol.
