A tv2-t működtető MTM-SBS Rt.-nek többmilliárdos hitelállománya van, a tulajdonosok a tv2 indulásakor a hitelfinanszírozás mellett döntöttek. A hitelállomány nem „felhalmozódott” az évek során, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent. A vállalat az előre meghatározott ütemben fizeti vissza tartozásait, sőt az EBRD konzorciális hiteléből előtörlesztéseket is teljesített. Egy új kölcsön nem pótlólagos forrást, hanem a finanszírozás újrastrukturálását, egységesítését jelenti - reagált közleményében a tv2 az utóbbi napok sajtóhíreire.
E szerint az MTM-SBS Rt. a 2002-es évet nyereséggel zárta, és minden jel arra mutat, hogy a cég terveivel összhangban mindez 2003-ban is így alakul. Egyúttal megjegyzik, hogy nem küzdenek fizetési gondokkal. A tavaly szeptemberben elindított új műsorpolitika finanszírozása nem jelent többletterhet a cég számára, pénzügyi hiány sincs. A csatorna vezetői kifejtik, hogy az MTM-SBS Rt. 1997-ben nem vett fel 8 milliárdos hitelt. Az EBRD által vezetett konzorciumtól (a konzorciumban megtalálható az OTP és a Kereskedelmi és Hitel Bank) vett fel kölcsönt - hogy mennyit, arra nem tér ki a közlemény -, amelynek egyébként a dollárhányadát, a hitelállomány 50 százalékát előtörlesztésben már visszafizették. Természetesen a hitel mögött jelzálog van bejegyezve a csatorna eszközein, ami teljesen normális gyakorlat a hasonló hitelügyletek esetében.
A tv2-t nem kívánja értékesíteni a többségi tulajdonos SBS. A külföldi társaság vezetője már többször hangsúlyozta, hogy szívesen lát új magyar társtulajdonost a vállalatban. Az MTM-SBS Rt. tehát tulajdonrészének maximum 25 százalékát kívánja értékesíteni egy magyar befektető számára.
Emellett megjegyzik, hogy a Big Brother műsor nem veszteséges. Az első sorozat előállításának költsége nem 1,8 milliárd forint volt, a valós összeg nagyságrendekkel kevesebb.
