A tervezettnél néhány hónappal később, de elkészült és még ebben a hónapban teljes kapacitással termelni kezd a Finomságok Kft. új, kaposvári jégkrémgyára. A magyarországi piacon jelenleg több mint 10 százalékos részesedéssel rendelkező, nagykanizsai székhelyű cég a gépekkel és a berendezésekkel együtt több mint félmilliárd forintot költött a helyi ipari parkban felépített üzemre. Nagy Jenő, a tavaly már közel félmilliárd forint nettó árbevételű Finomságok ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 250 millió forint központi és területfejlesztési támogatás segítségével megvalósított létesítmény - amely jelenleg az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb ilyen üzeme - ugyan a támogatások lehívhatósága miatt a tervezettnél néhány hónappal később, de az eredeti elképzeléseknek megfelelően készült el (NAPI Gazdaság, 2002. február 20., 6. oldal).
A társaság teljes termelését a somogyi megyeszékhelyre telepíti, sőt az évekig bérelt nagykanizsai üzemet néhány nappal ezelőtt már be is zárták. Az új gyártóbázis évi mintegy 5 millió liter jégkrém és fagylalt, valamint más gyorsfagyasztott termékek előállítására lesz képes. Ezentúl Kaposváron készül majd a cég vezető terméke, a Fincsi jégkrémcsalád is. A multinacionális üzletláncokat is kiszolgáló Finomságok - az új üzem kapacitását kihasználva - már az idén legalább 15 százalékosra kívánja növelni részesedését a belföldi piacon, s jelentős volumenű exportot is terveznek. (A társaságnak a közelmúltban sikerült betörnie a horvát piacra is.) Az 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot, valamint egy nagykapacitású hűtőházat és több kiszolgáló létesítményt is magában foglaló üzem mintegy félszáz dolgozót foglalkoztat.
