Befejeződött az a mintegy 120 millió forint értékű beruházás, amelynek révén hatvan százalékkal nő a Duna-Dráva Cement Kft. jelenleg 370 dolgozót foglalkoztató beremendi gyárának gumiégető kapacitása - mondta lapunknak Nemeskéri Károly, az üzem főmérnöke. A már korábban kiépített, s 1996-ban mintegy 470 millió forint költséggel fejlesztett gumiégető rendszer eddig a gyár úgynevezett kemenceüzemének energiaszükségletét mintegy 5-6 százalékban fedezte. Ugyanakkor a berendezések kapacitását a környezetvédelmi előírások miatt csak részben tudták kihasználni, s óránként maximum 960 kilogramm gumit égethettek el.
Most olyan berendezéseket szereltek fel, amelyekkel az időszakos mérések helyett immár folyamatos ellenőrzést végezhetnek. Ennek révén lehetővé vált, hogy a gumiégető kapacitást óránként 1250 kilogrammra emeljék, s így ezen alternatív energiaforrás felhasználási aránya 9-10 százalékra növekedjen. A beremendi gyár évente a korábbi 10 ezer tonna helyett 2003-ban már mintegy 13-14 ezer tonna használt autógumit tud megsemmisíteni. (Az országban évente átlagosan mintegy 40-45 ezer tonna autógumi-hulladék keletkezik.)
