A légitársaságokkal egyeztetve a Malév is átlagosan 5 százalékos áremelést hajt végre a nyári menetrend életbe léptetésekor, vagyis április 1-jétől - tájékoztatta lapunkat Péter Gyöngyi, a Malév szóvivője. A magyar légitársaság március 30-ától két újabb járatot is indít, ekkortól heti öt alkalommal (kedd és péntek kivételével) indulnak a Malév-gépek a horvátországi Splitbe, illetve a Koszovó területén lévő Pristinába. A Malév tervezi továbbá genfi, damaszkuszi illetve a zágrábi járatok indítását is, ám ezek egyelőre a hatósági egyeztetés folyamatában vannak. A légitársaság ezekkel a járatokkal tovább kívánja erősíteni tranzitszerepét Nyugat-Európa, Skandinávia, illetve Észak-Amerika irányába. Időközben megérkezett a Malévhoz annak a német légi közlekedési szaklapnak a levele, amely a közelmúltban arról adott számot, hogy a magyar légitársaság a sereghajtók között szerepel a biztonsági rangsorban. Most az Aero International szerkesztője kifejtette: sajnálja, hogy Magyarországon komoly visszhangot váltott ki tanulmányuk, amely azért állíthatta rossz megvilágításba a Malévot, mert a vizsgálat harmincéves távlatot, az 1973-2002 közötti időt ölelte át, s a kezdeti időben előforduló balesetek rontották a magyar cég megítélését. A későbbiekben pótlólagos soron fogják feltüntetni a halálos áldozatokat is követelő balesetek időpontját.
