Sidó Zoltán, pozsony
A Cesky Telecom (CT) cseh távközlési cég az év végéig Budapesten és Varsóban is megkezdi tevékenységét - erről a SITA szlovák hírügynökség számolt be. Lapunk úgy tudja, hogy a cseh távközlési cégtől mind ez idáig nem érkezett a szolgáltatás megkezdésére vonatkozó bejelentés a Hírközlési Felügyelet központi bejelentési és engedélyezési osztályára, ez azonban még nem kérdőjelezi meg a cég szándékát. Magyarországon ugyanis a bejelentéstől számított fél éven belül kell megkezdenie a cégnek a szolgáltatást akár saját - felvásárolt vagy kiépített - hálózatán, akár bérelt rendszeren keresztül.
A CT szlovákiai leányvállalata, a Czech Telecom Slovakia néhány napon belül megkapja a működési engedélyt, és kínálni kezdi szolgáltatásait. A CT 2002 őszétől építi saját nemzetközi hálózatát, ennek eredményeként nemzetközi szolgáltatásait ez év februárjától Pozsony, Bécs, Majna-Frankfurt csatlakozási pontok révén nyújtja - idézte Pavel Jirouseket, a CT értékesítésért felelős alelnökét a pozsonyi SME napilap.
A cég döntően más távközlési operátoroknak, élénk külföldi távközlési kapcsolatot fenntartó vállalatoknak kínálja szolgáltatásait.
