A tavaly augusztusban az Antel Holdinghoz került GTS-Datanet Kft. belátható időn belül, akár már februárban elkezdi hangszolgáltatását, elsősorban az üzleti ügyfeleket célozva meg ezzel. A lakossági távközlési szolgáltatások árrése egyelőre nem teszi rentábilissá, hogy a cég beszálljon ebbe az üzletbe - mondta Szathmári Géza, a cég vezérigazgatója a csütörtöki sajtóbeszélgetésen. A cég tavaly a nemzetközi távközlési piacon történt összeomlás alatt is tartani tudta eredményeit, sőt további befektetéseket és fejlesztéseket valósított meg. Havi szolgáltatási díjbevételük nem csökkent a múlt év közepéig, s attól kezdve fokozatosan nő; 2002-ben a társaság amerikai könyvelési standardok szerinti bevétele 6,8 milliárd forint (a magyar szerint pedig 8 milliárd forint), üzemi eredménye egymilliárd volt. Idén a társaság 20 százalékos bevétel- és eredményjavulást vár.
Szathmári elmondta, hogy a cég tavaly kiépítette a Budapest és Szeged, illetve a Budapest és Debrecen közötti optikai alapú SDH gerinchálózati szakaszát. Az infrastruktúra-fejlesztés idén folytatódik, a cégvezető a napokban kapott engedélyt a tulajdonostól a 3,5 gigahertzes hálózat kiépítésére, ami több millió dollárt igényel. A Matávot, illetve több alternatív szolgáltatót lekörözve a GTS-Datanet nyerte el a KSH tenderét, 21 nagyváros és Budapest közötti hálózatépítésre. A vezérigazgató elmondta, hogy az Antel tavaly több mint negyedmilliárd forint forrást biztosított, s idén további összegre számíthat a GTS-Datanet.
A GTS-Datanet jelenleg mintegy 35 ezer ügyféllel rendelkezik, amely magában foglalja az üzleti és a lakossági előfizetőket is. Az internet-előfizetők száma az elmúlt negyedévben az ADSL-nek köszönhetően nagymértékben megugrott, decemberben például mintegy ezer ilyen új ügyfelet regisztrált a cég.
D. J.
