Csütörtökön nulla órától szünetel a vasútforgalom azokon a vonalakon, ahol a vasúttársaság Bz típusú motorvonatait közlekedtette, a MÁV ugyanis az utasok biztonsága érdekében - azt követően, hogy 60 motorvonatot megvizsgálva 20 jármű tengelyénél anyagelfáradást tapasztaltak - azonnali hatállyal visszahívta ezeket a járműveket. A január 7-én kezdődő vizsgálatok azt igazolták, hogy az ellenőrzött kocsik egyharmadának tengelyein olyan repedések találhatók, amelyek töréshez és ebből fakadóan a szerelvények kisiklásához vezethetnek.
A MÁV-nak összesen 259 ilyen típusú, 20 évet meghaladó átlagéletkorú szerelvénye van, közülük több InterPiciként közlekedik, s bár ezek felújítottak, a rekonstrukció során a futóműveket nem cserélték ki, így ezeknél is előfordulhat az említett probléma.
Az érintett járművek felülvizsgálata február 1-jén zárul le. Amennyiben a teljes állományban is 30 százalék a meghibásodás aránya, a cserére szoruló alkatrészeket - raktárkészlet hiányában - meg kell rendelnie a MÁV-nak, és a munkálatok összesen körülbelül tíz hetet vesznek igénybe, vagyis március végére állhat vissza a forgalom az érintett vonalakon. Úgy tudjuk, egy-egy hajtott tengely cseréje 2 millió forintba kerül. (A motorvonatok két-két tengelye közül csak ezekkel van gond). Amennyiben tehát az eddigi meghibásodási arány fennmarad, akkor összességében mintegy 170 millió forintos rendkívüli kiadása keletkezik a MÁV-nak.
A mostani visszahívás összesen 520 település lakosságát érinti. A döntés következtében 32 vonalon teljesen szünetel a forgalom, más esetekben pedig a vasúttársaság más típusú járművekkel, kevesebb járattal továbbra is fenntartja a forgalmat. Az X-Press hírügynökség szerint az osztrák és a szlovák vasúttól is segítséget vár a MÁV, sőt Csillag István szerint szomszédos vasúttársaságoktól motorvonatok bérlése is szóba jöhet megoldásként.
A havi és a félhavi jegyek az érintett vonalakon a menetrend szerinti Volán-járatokra érvényesek. A MÁV-tól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy márciusban derül ki, mekkora bevételkiesést okoz a mostani lépés, s az is csak hónapok múlva válhat ismertté, hogy a besegítésért mennyit kell fizetni a Volánnak.
D. J.
