A kilencvenes években Magyarországon a távhőfelhasználás 26 százalékkal esett vissza a nyolcvanas évtizedéhez képest. E mérséklődésen belül az ipari távhőfogyasztók 46 százalékos igénycsökkenése volt a meghatározó. (Ennek hátterében a kilencvenes évek első felében az ipari teljesítmény drasztikus zsugorodása volt.) Emellett a távhőszolgáltatást igénybe vevő nagyvállalatok versenyképtelensége és megszűnése, valamint az újonnan alakult gazdasági társaságok egyedi hőtermelésre történő áttérése magyarázza az ipari távhőigények jelentős visszaesését. A lakossági-közületi távhőfogyasztást ezen időszakban a stagnálás jellemezte.
A távhőellátó rendszerek - szemben a másik két vezetékes (gáz, áram) energiaellátási móddal - helyi jellegűek, nincsenek országos hálózatba kapcsolva. Jelentős eltérések vannak a hőforrásokban, a távhő előállításához felhasznált tüzelőanyag fajtáiban, eltérőek a szolgáltatott távhő műszaki paraméterei és jelentős különbségek vannak a szolgáltatás műszaki feltételei között is. Mindebből következően távhőellátó rendszerenként eltérőek a távhőszolgáltatás díjai is.
A távhőszolgáltatás 60 százalékának hőforrása a többségi külföldi tulajdonban lévő közcélú erőművek kapacitása, míg a hőigények 40 százalékát az ipari és a helyi önkormányzati tulajdonban lévő fűtőművek elégítik ki.
A rendszerben 1991-től alapvető változások következtek be. Fokozatosan megszűnt a távhőszolgáltatás állami dotációja. Jelentősen nőttek a vásárolt hőenergia, a primer energiahordozók árai, valamint emelkedtek az üzemeltetési költségek is. E hatások eredőjeként a távhőszolgáltatás díjai többszörösükre növekedtek. Átalakultak a tulajdoni viszonyok (a közcélú erőművek külföldi, a távhőszolgáltató társaságok önkormányzati, a lakások pedig magántulajdonba kerültek). Emellett elmaradt a fűtési rendszerek korszerűsítése, karbantartása, különösen a fogyasztói berendezéseknél. Jelentősek a kihasználatlan hőtermelő kapacitások, és alacsony a kedvező energiahatékonyságú, ezáltal költségmérséklő kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés részaránya. Mindezeken túlmenően a távhőszolgáltatás jogi szabályozása sem volt megfelelő szintű.
A múltbeli folyamatok eredményeként, annak ellenére, hogy a távhőszolgáltatás korszerű, magas komfortú és környezetkímélő energiaellátási mód, a szolgáltatás társadalmi, fogyasztói megítélése az utóbbi tíz évben ezt nem tükrözi. A távhőellátás ugyanakkor szervesen kötődik a panelépületekhez. Emellett a távhőszakmának országos szinten korábban nem volt érdekképviselete, ezáltal érdekérvényesítő képessége is csekély maradt.
Ezt a hiányosságot felismerve a távhőszakma 14 legjelentősebb magyar távhőszolgáltató társasága 1994-ben megalapította a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségét. Jelenleg a 60 tagvállalat a távhőszolgáltatás mintegy 85 százalékát reprezentálja, a 650 ezer távhőellátású lakásból mintegy 550 ezret a szövetség tagvállalatai látnak el. A szövetségnek 40 pártoló tagja is van. Ezek olyan magyarországi székhelyű gazdálkodó társaságok, amelyek tevékenységükkel, illetve az általuk gyártott, forgalmazott termékekkel a távhőellátáshoz kapcsolódnak, azt elősegítik.
A szövetség tevékenységének is köszönhető, hogy a szektor helyzete a kilencvenes évek eleji mélyrepülés után fokozatosan stabilizálódott. A kedvezően változó gazdasági és jogi környezet révén pedig az új, korszerű technológiák alkalmazása, az állami támogatások e területen történő megjelenése és a beruházások folyamatos bővülése mindezt bizonyítják. A folyamatok kedvező változásához jelentős mértékben járult hozzá a távhőszolgáltató társaságok egységes megjelenését biztosító Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége.
A magyar távhőrendszerek nagy értékű nemzeti vagyont képeznek. A gázbázisú központi és egyedi fűtésre való átállás e számottevő vagyont képező rendszer elértéktelenedését idézheti elő. A távhővel ellátott lakások számának csökkenésével az állandó költségek kevesebb fogyasztóra terhelődnek, így a távhőellátás fajlagos költsége nő, a felbomlási folyamat felgyorsulhat. Ennek megakadályozása, a távhőellátás versenyképességének növelése nemzetgazdasági érdek.
A távhőpiac megőrzését, bővítését a nemzeti vagyon védelmén túl energetikai és környezetvédelmi szempontok is indokolttá teszik. Ugyanis a távhőellátó rendszerek működése biztosíthatja az energiatakarékossági és környezetvédelmi szempontból is előnyös kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés részarányának növelését. A távhőtermelő létesítmények biztosíthatják a hulladékok és a megújuló energiahordozók felhasználásának a bővítését is. A távhő lokális szinten javítja a távfűtött városrészek levegőminőségét. A távhőforrásokban magasabb technológiai szint valósítható meg, így fajlagosan alacsonyabb szinten tartható a károsanyag-emisszió. (A hatályos előírások betartását a hatóságok is ellenőrzik, szemben az egyedi tüzelőberendezésekkel.)
E szempontokat figyelembe véve a távhőszolgáltatás versenyképességének javítása elengedhetetlen, emiatt indokolt a szektor pozitív piaci megkülönböztetése. Így a többi között a kapcsolt energiatermelésből származó villamos energia kötelező átvétele, gazdasági hasznának érvényesítése, a földgáztarifa-rendszer európai uniós arányainak megfelelő kialakítása, a távhőszektor modernizációjához szükséges állami (önkormányzati) finanszírozási források biztosítása.
A távhőszektor pozitív piaci megkülönböztetésének kiinduló, szükséges feltétele a korszerű és magas szintű jogi szabályozás. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének kezdeményezésére és hatékony közreműködésével 1998-ban hatályba lépett a távhőszolgáltatásról szóló törvény és a végrehajtásáról rendelkező alacsonyabb szintű jogszabályok.
A törvényi szintű szabályozás létrejöttével szabályozott jogi keretek között megindulhatott az állami közreműködésű rekonstrukciós, modernizációs program. A hosszú távú energiatakarékossági program keretében 1999-ben, ugyan szerény támogatási kerettel, de elkezdődött a távhőellátó rendszerek szolgáltató- és fogyasztóoldali korszerűsítésének központi programja. 2000-ben az energiatakarékossági program beépült a Széchenyi tervbe, az előző évinél számottevően nagyobb támogatási kerettel. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége e program elindításában is hatékony és eredményes tevékenységet fejtett ki, emellett jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a 2002. évi Széchenyi tervben szereplő lakossági energiatakarékossági pályázati kiírás a megelőző évhez képest még kedvezőbben változzon. (A panellakások tulajdonosai is pályázhatnak e kiírás keretei között, szemben a 2001. évivel.)
A kedvező változások, a megkezdődött pozitív folyamatok csak akkor vezethetnek jelentős eredményre, ha a távhőpiac szereplői tevékenységükkel a távhőszektor versenyképességének növelését segítik elő. Ehhez szükség lenne például a távhőtermelő berendezések felújítására, korszerűsítésére és új technológiák (kapcsolt energiatermelő berendezések) üzembe állítására, a távhőszolgáltatási rendszerek (távhővezetékek, hőközpontok) megújítására, a takarékosabb társasági gazdálkodás feltételeinek megteremtésére.
Csuti József
Regős Zsuzsa