Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az alapoknál gyakran találkozhatunk a „benchmark” vagy irányadó hozam fogalmával, amit általában a teljesítmény mérésére használnak. A hozamok oldaláról nyilván akkor érdemes egy befektetési alapba fektetni, ha annak teljesítménye meghaladja azt az értéket, amit közvetlen értékpapír-vásárlással elérhetnénk; az utóbbit pedig a piaci átlaggal, valamely index teljesítményével mérhetjük. Persze azt is gyorsan tegyük hozzá, hogy a hozam mellett számos más tényezőt is mérlegelni kell, például azt, hogy egy ilyen piaci átlagot megfelelő nagyságú tőke híján nem mindenki tudna ténylegesen összevásárolni, vagy azt, hogy ez eléggé komplikált, macerás lenne, amire nem mindenki vállalkozik szívesen.
Ami a hazai befektetési alapokat illeti, az utóbbi öt évre visszatekintve azt látjuk, hogy egy részük ugyan túl tudta szárnyalni az irányadó indexek teljesítményét, más részük viszont nem (lásd táblázatunkat a 16. oldalon). A hazai részvényalapok közül egyikről sem mondható, hogy kiugróan teljesített volna, kettő hozama volt magasabb kissé a BUX indexénél, jó tucatnyié viszont nem. A BUX index ugyanakkor nem éppen tökéletes viszonyítási alap, mert egyes részvények aránya sokkal magasabb benne, mint amit az alapoknál a törvény megenged, másrészt pedig nem szerepelnek benne költségek, amelyek a befektetési alapok hozamát törvényszerűen mérséklik, részvényalapoknál becslésünk szerint 1,5–2, kötvényalapoknál inkább 1–1,5 százalékkal. Ezért használják sokszor benchmarkként a RAX indexet, amelynek összetétele az alapokra vonatkozó szabályoknak felel meg, költségekkel, likvid eszközökkel azonban ez sem számol. Az utóbbihoz viszonyítva viszont már kedvezőbb a kép, ezt az indexet az alapok mintegy harmada már túlteljesítette.
Felmerül, hogy mivel a RAX indexben nincsenek költségek, az alapoknál pedig törvényszerűen vannak (és az egyéni részvények megvásárlásánál úgyszintén, bár öt év távlatában szinte biztosan csekélyebbek, mint az alapoknál), akkor hogyan alakulna a piac teljesítménye, ha az indexnél is éves szintű költséget számolnánk fel. Nos, így sem javulna lényegesen az összkép, attól függően, hogy mennyi költséggel számolunk, legfeljebb egy további alap kerülhetne épphogy az index fölé, a mezőny itt nem igazán szoros. (Megjegyzendő, hogy az alapok saját benchmarkja nem feltétlenül egyezik meg bármelyik indexszel, gyakran használnak több indexből álló mutatókat.)
A hazai kötvényalapoknál jóval kisebbek a kilengések, mint a részvényalapoknál, sokkal szorosabb a mezőny (ahogy a kötvényárak is rendszerint jóval kevésbé ingadoznak, mint a részvényárak), következésképpen sokkal nagyobb a jelentősége annak, hogy mekkora költségekkel dolgoznak. Az irányadó, a hosszú kötvényeket tartalmazó MAX állampapírindexet, illetve az egész állampapír-palettát ábrázolni hivatott összetett MAX Composite indexet egyaránt csak egyetlen alap tudta megverni öt év alatt. Ha azonban az utóbbi index értékéből a költségek miatt leszámítunk egy kerek százalékpontot, jóval kedvezőbb lesz a kép, további mintegy féltucatnyi alap hozama lesz jobb ennél az elméleti számnál, ami a teljes kötvényalapmezőnynek szintén körülbelül harmada. Hasonló a helyzet a pénzpiaci konstrukcióknál is. Ezeknél a kategóriáknál egyébként lehet, hogy a lakossági állampapírokkal kéne versenyeztetni az alapokat, de valószínűleg hasonló eredményre jutnánk, mint ha az intézményi árakat tükröző indexek értékéből vonunk le költségeket.
A külföldi részvényalapokat nehéz lenne így elemezni, mivel azok túl sok piacon mozognak, szinte azt mondhatjuk, ahány alap, annyi index kéne hozzá. Az ingatlanalapok BIX indexe pedig egyrészt még nem létezett öt éve, másrészt az alapok hozamából számolják súlyozott átlaggal, így logikus módon valahol az alapok mezőnyének közepe táján kell tartózkodnia.
A napokban indult el viszont a BUX ETF (tőzsdén kereskedett alap) kereskedése a BÉT-en, ezzel – néhány már meglévő más indexalapon túl – újabb eszközt kaptak azok, akik a részvénypiac egészébe szeretnének fektetni, piaci átlagot szeretnének követni. A BUX index összetételét közel száz százalékban követő speciális alap önmagában nagyon olcsó, sokkal olcsóbb más alapoknál, költségei várhatóan évi 0,5–0,6 százalék között lesznek. Ugyanakkor, miután a tőzsdén az árjegyző OTP Bank árulja, a vételi és eladási ára között marzzsal kell számolni és nyilván brókerjutalékot is kell utána fizetni. A marzs pénteken a kora délutáni órákban általában mintegy 0,6 százalékos volt, a brókerjutalék kisbefektetőknél durván 0,5 százalékra becsülhető. Mindez öt évre elosztva – ha már eddig öt évről beszéltünk – kedvezőbbnek tűnik a „mezei” alapok költségeinél, még duplán, az eladási oldalon is ugyanekkora tételekkel számolva is, az éves átlagos költség várhatóan egy százalék alatt marad.
Lehet, hogy az eltelt öt év még viszonylag kevés a vagyonkezelők teljesítményének megítéléséhez, de hosszabb idősorok kevés alapnál léteznek. Van egyébként egy elmélet, amely szerint a vagyonkezelők, egyéb befektetők hiába is próbálkoznak, a piaci átlagot (amit általában valamely vezető részvényindexszel mérnek) hosszú távon, rendszeresen úgysem tudják megverni. Mások persze ezt vitatják, például ha ez igaz lenne, nem lennének a tőkepiacon meggazdagodott olyan befektetők sem, mint Soros György.
