Meglehetősen kevés bizonyíték van arra, hogy a részvénypiaci elemzők ajánlásait követő befektetők – akik ez alapján adnak el, vesznek meg vagy esetleg tartanak meg egy-egy papírt – jobb hozamokat érnének el, mint az S&P 500-as index – állítja Michael Sivy, a CNNMoney publicistája. A befektetők számára vásárlásra érdemes részvényekről rendszeresen listát készítő szerző szerint ez persze nem azt jelenti, hogy a kukába kell dobni ezeket az elemzéseket. Az elemzői vélemények sokszor segítséget nyújthatnak, csak nem éppen az ajánlások követésével. Az elemzők sikereket érhetnek el abban, hogy egyes nagy növekedési potenciállal rendelkező kisebb cégekre felhívják a befektetők figyelmét, azonban az igazi blue chipeknél általában kevés eredményt tudnak felmutatni. Ennek oka, hogy ezeket a papírokat nagyon sok elemző és piaci szereplő figyeli, így a lényeges információkkal kapcsolatban nehéz újat mondani.
Probléma, hogy a minősítések általában nem a legfrissebbek – írja Sivy. Még ha sok elemző erős vételre javasol is egy részvényt, könnyen elképzelhető, hogy ezek a minősítések egy alacsonyabb árfolyam mellett születtek (az elemzések zöménél ezért feltüntetik a készítése idején érvényes árfolyamot). Ráadásul ha már régebb óta vételen van egy részvény, akkor vélhetően már mindenki vásárolt belőle. Ebben az esetben viszont honnan jönnek majd az új vásárlók, akik feljebb hajtják a papír árfolyamát?
A minősítések változása jobb jelzés lehet a cselekvésre, mint maga a minősítés – mondja Sivy. Egy új vételi minősítés friss pénzeket vonzhat egy-egy papír piacára. Ennél is jobb vételi jelzés a nyereség-előrejelzések felfelé módosítása. Nem számít, hogy egy-egy elemző mit gondol a menedzsmentről vagy a vállalati stratégiáról, ami fontos, mi áll majd a cég jelentésében az eredménysoron.
Az előrejelzések felfelé módosítása nemcsak azt jelenti, hogy jobb lesz a jövő évi nyereség, hanem általában a hosszú távú növekedési lehetőségek bővülését is jelzi Adam Cohen, a Zacks Investment Research igazgatója szerint. Amikor egy elemző emeli előrejelzését, sokszor a többiek is követik példáját. Az előrejelzések emelkedésének hatása mindenesetre valós. Tavaly az eredmény-előrejelzés felülvizsgálatán átesett cégek közül a legjobb 10 százalék 20 százalékkal teljesítette felül az első egytizedet.
A sikeres befektetéshez célpontként tehát nem túlságosan reflektorfényben lévő, nagy növekedési potenciállal és stabil osztalékfizetési politikával rendelkező céget célszerű választani. Ehhez nem kell más, mint alacsony P/E ráta és felfelé módosított eredményvárakozások – állítja Sivy. A szerző az eredmény-előrejelzések alapján felülvizsgáltatta 70-es listáját, az évente összeállított lajstromban szereplő 70 cég közül 14 a legjobb minősítést kapta e kritérium alapján, ami annyit tesz, hogy az összes vizsgálódó elemző felminősítette ezeket a társaságokat.
Sivy szerint listáján azonban még mindig akad lehetőség potyavételre. A Fedexet az új akvizíciók eredménynövelő hatásai miatt javasolja vételre. A Merrill Lynchet a növekvő eredmények miatt, véleménye szerint az árfolyam mélyrepülése csak a részvénypiaci hangulat következménye, ez ugyanis az átlagnál rosszabbul érinti a brókercégek papírjait.
