Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Megszaporodtak az úgynevezett garantált alapok, számuk az utóbbi hónapokban több mint kétszeresére nőtt, tőkéjük – nettó eszközértékük – pedig szeptember elején mintegy 31,4 milliárd forintra rúgott. A 14 konstrukcióból 11 már eljutott a tőzsdére is, igaz, négyre még egyetlen üzlet sem született.
A tőzsdei kötések jellemzően továbbra is az eredeti névérték, avagy jegyzési árfolyam alatt születnek, vagyis nem jártak jól azok, akik rosszul mérték fel, meddig tudják tartani a papírokat, és idő előtt értékesíteni kénytelenek azokat. (Az úgynevezett zárt végű alapok jegyeit lejárat előtt nem váltják vissza, értékesíthetőségüket a másodlagos piaci eladás, jellemzően a tőzsdei forgalom biztosítja.) Szinte csak a legelső ilyen alapnál, a K&H Fix Plusznál fordulnak elő névérték feletti kötések, a napokban például 10 200 forinton.
A vevő ebben a konkrét esetben aligha járhat túl rosszul, hiszen az alig több mint egy év múlva, 2005 novemberében lejáró sorozat legalább 18 százalékos hozamot biztosít tulajdonosainak. Így a vevő minimális hozama – 100 forintos brókerjutalékkal és pontos lejáratkori kifizetéssel számolva – 11,8 százalék. Igaz, könnyen lehet, hogy ez egyben a maximális is, mert számításaink szerint az alapnak a nemzetközi részvényindexcsomagtól függő, várható pluszhozama jelenleg nulla, és eléggé sokat kéne még emelkedniük az indexeknek ahhoz, hogy ez pozitívra változzon. Az első ilyen alap nem túl kedvező kifutása egyébként visszavetheti majd a többi leendő hasonló konstrukció népszerűségét is – de hát addig még van több mint 14 hónap.
A rossz mellett van jó példánk is, a Fix Plusz 2 esetében – ha ma lenne a kifizetés – a minimális 12 százalék helyett számításaink szerint 21 százalék járna. A három elsőnek indult alap (Fix Plusz-csapat az elsőtől a háromig) helyzete ilyen szempontból alig változott február óta (Befektető, 2004. február 16., 13. oldal). Talán ennek is köszönhető, hogy a korábbi, 90 százalék (9000 forint) alatti vagy körüli árfolyam ennél a jegynél mára megközelítette a 100 százalékot, bár a forgalom eléggé csekély.
Külön kasztot alkotnak a garantált alapokon belül a devizában kibocsátott sorozatok a K&H-nál. Ezek teljesen fix hozamot ígérnek – eddig még minden esetben évi 4 százalékot –, ami a banki devizabetétek kamatához képest feltűnően jónak tűnik. Az alapok azonban csak úgy tudják ezt ígérni, hogy opciós ügyletekből is származik bevételük. Ha pedig az opciók rosszul sülnek el – a forint túlságosan gyengül az euróhoz, illetve a dollárhoz képest –, akkor a devizakifizetés helyett forintkifizetés lesz, fix árfolyamon (ez táblázatunkban a „feltételes átváltási árfolyam”) – éppen akkor, amikor a devizán nagyot lehetne nyerni. Így aztán legfeljebb azoknak ajánlhatók ezek a konstrukciók, akik biztosan devizát akarnak tartani a jövőben, és arról is szentül meg vannak győződve, hogy a forint nem fog gyengülni. (Bár esetenként még nekik is megérheti a devizát forintra váltani, magas kamatra befektetni, majd visszaváltani. Számoljunk csak utána.)
A K&H-ügyfelek körében mindenesetre ezek is kedvező fogadtatásra leltek, és ezen befektetési jegyekről is elmondható, hogy az idő előtti eladás – az eladó szempontjából – nem vezet sok jóra. Az eddigi pár kötésben a 100 eurós, illetve 100 dolláros névértéknek mai árfolyamokon vett értékét alulmúlták az árak: az Euró Fixre utoljára 24 310, a Dollár Fixre 19 270 forinton volt kötés. (Durva leegyszerűsítéssel is 243 forintos euró, illetve 193 forintos dollár, és akkor még nem beszéltünk a fix devizahozamról. A két másik ilyen alap még nincs a tőzsdén.)
Nyilván itt a vevő az évi 4 százaléknál is sokkal magasabb devizahozamhoz jut majd hozzá, már persze ha devizában kapja. Ha pedig arra számít, hogy forintban lesz a kifizetés, azaz a forint erősen gyengül, akkor végképp nem járt rosszul: a feltételes átváltási árfolyammal másfél évre mintegy 26, éves szinten pedig – brókerjutaléktól függően – 16-17 százalékos forinthozam adódik.
