Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A magyar lakosság pénzügyi kultúrája megfelel az ország fejlettségének - állítja a MeH államtitkára. Szekeres Imre szerint a készülő adóreform keretében a kormányzat tovább preferálja majd a hosszútávú megtakarításokat.
- A magyar pénzügyi kultúrát az elemzők meglehetősen rossznak tartják, mert összehasonlítva az unióval még mindig magas a készpénzállomány és a látra szóló betétekben fekvő pénzek aránya. Osztja ezt a vélekedést?
- A magyar lakosság pénzügyi kultúrája többé-kevésbé megfelel az ország fejlettségének. Alig másfél évtizede az átlagpolgár még legfeljebb amerikai filmekben látott bankkártyát, ma pedig szinte mindenkinek a zsebében ott lapul. Akkor legfeljebb takarékbetétben tartották az emberek a pénzüket, ma több száz milliárd forint van befektetési alapokban, és akkor még nem szóltunk az egyéb befektetési formákról. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne volna még lemaradásunk, csak azt, hogy tizenöt év alatt akkora utat jártunk be, amekkorát a "régi" EU-tagországok fél évszázad alatt. Indokolt tehát abban bíznunk, hogy megmarad ez a fejlődési ütem, és a pénzügyi kultúránk épp olyan gyorsan fejlődik majd az elkövetkező években, mint kilátásaink szerint az egész ország.
- Ön szerint elsősorban kinek a feladata a hosszú távú megtakarítások fontosságára felhívni a lakosság figyelmét? Milyen szerep hárulhat e téren a kormányzatra?
- Elsősorban a pénzügyi szektor feladata, hiszen az nyújtja a befektetési kínálatot. A kormányzat feladata a megfelelő gazdálkodási körülmények, a hosszú távú biztonság, a bizalom megteremtése. Az embereknek meg kell mutatnunk, hogy érdemes hosszú távra befektetni, mert megbízhatóan működik a gazdaság, biztonságban tudhatják a befektetett pénzüket, és évek múltán is megfelelő hozammal kapják vissza.
- Míg a befektetési alapok, az élet- és nyugdíjbiztosítások terén növekedés mutatható ki, addig a részvénypiac ma még csak szerény mértékben vonz lakossági befektetőket. A legnagyobb problémát ugyanakkor a kötvénypiac szinte teljes hiánya okozza. Álláspontja szerint miként lehetne ösztönözni ezt a területet?
- Világtendencia, hogy előtérbe kerülnek a kollektív befektetési formák, befektetési alapok, biztosítások, banki konstrukciók. A részvénypiacon közvetlenül a nagybefektetők jelennek meg. Ez érthető is, hiszen a kisbefektető, mondjuk a jogász a bíróságon, az orvos a kórházban, a műszerész az üzemben tölti a napját, se ideje, se energiája arra, hogy a tőzsdeindexeket, árfolyamokat lesse. Inkább szakemberekre bízza a pénzét. Az állam szerepe annak biztosításában van, hogy ezek a befektető szervezetek biztonságosan és tisztességesen működjenek. A kötvénypiacról szólva sem beszélnék teljes hiányról, hiszen aktív az állampapírok piaca. A vállalati kötvényeké is fejlődésnek indult. Ahhoz azonban, hogy ez igazán aktív legyen, stabilan működő, legalábbis közepes méretű vállalkozásokra van szükség, amelyek közvetlenül juthatnak forrásokhoz a tőkepiacon. Egyre több lesz ilyen is. Emellett számítani lehet az önkormányzati kötvények megjelenésére. Elképzelhető például, hogy némelyikük így szedi össze majd egyes EU-támogatások mellé a saját forrást. Közös célok érdekében egy-egy település lakói, vállalkozásai ily módon is mozgósíthatók lesznek.
- Elegendőnek ítéli-e meg azt az állami ösztönző rendszert - adókedvezmények stb. -, amely a hosszú távú megtakarításokat támogatja? Várható-e ebben további változás a közeljövőben?
- Bármilyen erős is egy ösztönző rendszer, mindig lehet még jobbat kitalálni... Maradva a legkézenfekvőbbnél, az adónál: minden kedvezmény azt jelenti, hogy valaki másra nagyobb teher hárul. Ha azonban a hosszú távú befektetések szaporodása biztosítja a gazdaság stabilitását, segít finanszírozni fejlődésének gyorsítását - közvetve ő is élvezi a hasznát. A készülő átfogó adóreform során áttekintjük a már létező ösztönzőket, és átgondoljuk, hogy milyen konstrukciókat érdemes preferálni és ennek melyek a leghatékonyabb formái.
- Az időről időre felmerülő esetleges változások (kamatadó, árfolyamnyereség-adó bevezetése) híre vajon nem veti-e vissza a lakosság befektetési bizalmát?
- Egy szociáldemokrata párt alelnökeként természetesen azt az elvet vallom, hogy minden jövedelem, így nem csak a munkából származó, hanem a tőkejövedelem is vegye ki a részét a közteherviselésből. Kérdés lehet a mérték, és hogy a magyar gazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszában nem nyerünk-e összességében többet, ha egy jó darabig lemondunk erről az adóbevételről, hiszen valóban szükség van a befektetések szaporítására.
- Álláspontja szerint az univerzális bankrendszer segíti vagy inkább hátráltatja az egészséges befektetési klíma kialakulását? (Kellően ajánlják-e a bankok a befektetési alapjaikat az ügyfeleknek?) A kérdés másik oldala, hogy a banki előretörés miatt van-e még reménye a tőzsdének arra, hogy növelje a közvetlen részvénybefektetések arányát?
- Egészséges befektetési klíma univerzális bankrendszerben éppúgy kialakítható, mint specializált rendszerben. Az EU többi országában is az előbbi az uralkodó - ez a kérdés mára nálunk is lezárult. Az, hogy a bankok mely konstrukcióikat ajánlják jobban és melyeket kevésbé, az üzletpolitikájuktól függ, amibe senki sem szólhat bele. A tőzsde ettől függetlenül kiválóan működhet, sőt az erős banki háttér ebben előnyös is lehet. Megint csak külföldi példával élve: a német bankrendszer ereje egyáltalán nincs kárára a frankfurti tőzsdének.
- Ugyancsak elemzői vélekedések szerint a lakossági szektor jelentősen "túlfogyaszt", ami - amellett, hogy makrogazdaságilag sem kedvező - egyesek szerint egyre nagyobb kockázatokat hordoz. Elegendő-e az, hogy a megszorító intézkedések visszafogják a lakossági fogyasztást, vagy egyéb lépésekre is szükség lenne?
- Milyen megszorító intézkedésekre gondol? A költségvetési hiány csökkentését célzó lépéseink döntően az állami bürokráciát érintik. Emellett megszüntettük az ingatlanspekulációnak és a luxusfogyasztásnak az adófizetők pénzéből való finanszírozását. Hozzákezdünk az egészségügy reformjához, amelynek most orrán-száján dől ki a pénz, miközben az ellátás színvonala enyhén szólva is kívánnivalókat hagy maga után. Közben nőtt a családok támogatása, emelkedtek a szociálpolitikai kedvezmények, fokozatosan bevezetjük a tizenharmadik havi nyugdíjat, és még sorolhatnám. Ezt csúfolják néhányan megszorításnak, és persze folyamatosan újabbakkal riogatnak. Arra törekszünk, hogy megteremtsük azt a kiegyensúlyozott helyzetet, amelyben stabilan növekszik a gazdaság, mert sem az állam, sem a túlzott fogyasztás nem szívja el az erőforrásokat. Még nem álltak helyre a megfelelő arányok, de az elmúlt fél év adatai azt mutatják, hogy lényegesen javult a helyzet, és némi bizonytalankodás után visszaszereztük a tőkepiacok bizalmát is, amit meg fogunk őrizni.
- A társadalomban ma még mindig nem elég hangsúlyos az öngondoskodás. Véleménye szerint mennyi időre van szükség ahhoz, hogy az állampolgárok döntő része felismerje ennek szükségességét?
- A biztosítások, nyugdíjbiztosítások rohamos elterjedése mutatja, hogy ezen a téren is jelentős fejlődés ment végbe az elmúlt tizenöt évben. Nincs okunk a türelmetlenségre, minden nap egy kis előrelépést jelent. A társadalom lassan hozzászokik ahhoz, hogy nem csak az állam gondoskodik róla. Az állam esélyeket teremt mindenki számára, és csak a valóban hátrányos helyzetbe kerülteknek, támogatásra szorulóknak nyújt segítséget. Nekik viszont igazságosan és hatékonyan.
Nagy László Nándor
Mikor alap, mikor pénztár, mikor állampapír...?
A nyílt végű befektetési alapok előnyeiről és hátrányairól kezdőknek
Normális körülmények között a nyílt végű befektetési alapoknak kevés hátránya van: hozamuk hosszú távon többnyire versenyképes más befektetési formákkal, és szinte utolérhetetlenül rugalmasan alakíthatjuk velük megtakarításainkat. A kockázatoktól irtózóknak, a sokat adózóknak vagy speciális megtakarítási igényekkel rendelkezőknek azonban mást (is) érdemes választaniuk.
Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a befektetési alapok nagyon jó eszközt jelentenek az önálló, kreatív, vállalkozó kedvű ügyfeleknek a megtakarításaik alakítására. De arra is alkalmasak, hogy a kényelmes polgár, aki nem akar sokat foglalkozni a pénzügyekkel, betegye pénzét és egy időre "elfelejtse" azt - no meg nyugodtan aludjon, amíg szüksége nem lesz rá. A kétféle csoportnak persze nem ugyanazok az alapok ajánlhatók. Az utóbbi, kényelem- vagy biztonságszerető ügyfeleknek rövidebb táv esetén pénzpiaci, hosszabb (legalább pár éves) időtáv esetén pedig kötvényalap, esetleg vegyes alap felel meg. Még ha időnként a legalacsonyabb kockázatú alapok is szenvednek el veszteségeket - amint azt tavaly év végén láttuk -, ez hosszú távon többnyire eltűnik, kiegyenlítődik, az állampapír nem vész el és nem szűnik meg "kamatozni".
Ami az önállóságot és a kreativitást illeti, a nyílt végű alapok egyik nagy előnye, hogy bármikor kivehető a bennük lévő pénz, a másik pedig, hogy sok van belőlük a nyilvános piacon (közel száz). Így aztán a befektető nemcsak eldöntheti saját kockázatvállalási készsége alapján, hogy hazai vagy külföldi részvényekbe, kötvényekbe, ingatlanokba vagy ezek valamilyen kombinációjába fekteti-e a pénzét, hanem bármikor felül is vizsgálhatja álláspontját, átrendezheti befektetéseit, "játszhat", spekulálhat, ha úgy tetszik. (Arra, hogy ez nálunk még nem nagy divat, utal az, hogy az alapok tőkéjének mintegy háromnegyede a legalacsonyabb kockázatú formákban van.)
Hasonló "választható portfóliókat" egyre gyakrabban kínálnak biztosítótársaságok és újabban egyes nyugdíjpénztárak is, ott azonban a rendszeres befizetések előírásán, a kilépés megnehezítésén keresztül az ügyfélnek igencsak meg van kötve a keze. A nyílt végű alapoknál viszont a kilépés általában egy tollvonás kérdése (esetleg pár nap várakozási idő előfordulhat a kifizetésig). Pontosabban kilépni mindig lehet, de az ilyenkor fizetendő díjak és jutalékok miatt sokszor nem ésszerű "túl sokat ugrálni" egyik alapból a másikba. A forgalmi jutalékok általában fix 300 forinttól 1-2 százalékig terjednek a hazai piacon, a magasabb jutalék inkább a magasabb kockázatú formáknál (részvény- vagy ingatlanalapoknál) jellemző. A pénzpiaci alapokból jóval olcsóbb kiszállni, ezek inkább folyószámlaszerűen működnek. Néhány pénzügyi csoportnál - a legtöbb helyen nem alapokat, hanem egész alapcsaládokat kínálnak - díjengedményt adnak, ha az ügyfél nem viszi el a pénzét, csak átcsoportosítja egyik alapból a másikba.
Ami a hozamokat illeti: részvényalapokra aligha lehetne bármit is beígérni, az alacsony kockázatú pénzpiaci és állampapíralapok hozama viszont hosszú távon relatíve jól kalkulálható. Elég csak arra gondolni, hogy az állampapírhozamok eleve rendszerint meghaladják kissé a bankbetétek hozamát, és - általában csak rövidebb időszakoktól eltekintve - az inflációt is. Ezt a hozamot még csökkenti évi 1-2 százaléknyi költség, de hosszú távon számíthatunk arra, hogy az ilyen alapok hozama versenyképes lesz. (Ezen belül persze még az egyes alapkezelők teljesítménye lehet rosszabb, másoké jobb.)
Azzal mindenesetre nem árt tisztában lenni: az alapon keresztül szakemberekre bíztuk pénzünk kezelését, és az eredmény azok szaktudásától - esetleg a jó szerencsétől is - függ. Az eredmény lehet nagyon jó, és lehet rossz. Ez különbözteti meg az alapokat - meg az önkéntes pénztárakat, egyes biztosítási formákat - a fillérre pontosan kalkulálható bankbetétektől, a közvetlen állampapír-vásárlástól (az utóbbi persze lejáratig való megtartás esetén értendő). Aki egy szemernyi kockázatot sem hajlandó vállalni annak érdekében, hogy magasabb hozamot érjen el, az inkább maradjon az utóbbiaknál.
A közvetlen értékpapír-vásárlásnak, a bankbetéteknek van olyan hátránya, hogy törődni kell vele. A lejáró pénzeket sokszor újra le kell kötögetni (ha nem automatikus), a kifizetett kamatokkal valamit kezdeni kell. Az a bank, amely egykor a legjobb ajánlatot adta három hónapra, nem biztos, hogy egy év múlva is a legjobb lesz stb.
Vajon milyen hozamot várhatunk az alapok közeli konkurenseitől, az önkéntes pénztáraktól vagy az életbiztosításoktól? Elég, ha csak annyit mondunk, hogy az utóbbiak is, az alapokhoz nagyon hasonlóan, elsősorban állampapírokba, kisebb részt vállalati kötvényekbe, részvényekbe fektetik tőkéjüket, ráadásul egyre inkább ugyanazok a személyek. Amióta ugyanis nemrég az alapkezeléssel foglalkozó társaságok jogosítványait kiterjesztették, azonos pénzügyi csoporton belül előfordulhat, hogy akár alapba, akár biztosításba, akár pénztárba tesszük a pénzünket, alapvetően ugyanazok a munkatársak fogják kezelni azt.
A biztosításoknak és a pénztáraknak azonban jelenleg van egy nagy versenyelőnyük az alapokhoz képest: a személyijövedelemadó-kedvezmény. A befektetési jegyek (és részvények) csekélyke és egyébként is agyonbonyolított kedvezményét, az úgynevezett befektetési adóhitelt január 1-jétől megszüntették, a másik két tömeges vagyonkezelési kategóriánál azonban maradt ilyen (20, illetve 30 százaléka a befizetéseknek). Bizony, nagyon nagy mértékben növeli a hozamot az, ha a befektetés 20 vagy 30 százalékát a polgár már a befizetést követő 4-15 hónap múlva visszakapja, egy-két infláció alatti teljesítményű év a pénztárnál vagy biztosítónál emellett már meg sem igen kottyan... Aki adózik rendesen, érdemes kihasználnia ezeket a kedvezményeket, amelyek azonban korlátosak: általában csak évi 100 ezer forint vonható le így az adóból.
A pénztáraknak és biztosításoknak az a hátrányuk, hogy ott az ember sok évre elkötelezi magát, és rendszeres befizetéseket kell vállalnia. Igaz, általában szívesen veszik a rendkívüli befizetéseket is, így meg lehet tenni azt, hogy minimális rendszeres befizetést kiegészít az ember, amikor pénze van. Ezekből a formákból viszont csak nehezen és sok év elteltével lehet kivenni a pénzt nagyobb retorziók nélkül: az önkéntes nyugdíjpénztáraknál például 10 év után, de az életbiztosítások adókedvezménye is futamidőhöz van kötve stb. Nem jó tehát minden megtakarítást ilyenekbe fektetni, csak azt, amire valóban sok-sok évig nincs szükségünk.
Az életbiztosítások és pénztárak viszonylagos rugalmatlanságának lehet persze előnye is: vannak ugyebár, akik rendszeres megtakarításra úgyszólván képtelenek, akik egyébként elszórnák a kezük között lévő pénzt. Rajtuk talán segít az, ha kötelezettséget vállalnak a rendszeres befizetésre.
EIDENPENZ JÓZSEF
LAKÁSTAKARÉK-PÉNZTÁRAK
A lakástakarék-pénztárak nem tévesztendők össze az önkéntes nyugdíjpénztárakkal, egészségpénztárakkal; ezek tulajdonképpen nem pénztárak, hanem pénzintézetek, amelyekbe először (legalább bő négy évig) betétet kell elhelyezni, majd ezután maximum az összegyűlt betét erejéig hitelt lehet tőlük felvenni. A befizetésekre nem jár ugyan adókedvezmény, de az állam azok 30 százalékát támogatásként hozzácsapja a tőkénkhez. A betétek a teljes futamidő alatt fix évi 3 százalékkal kamatoznak, a hitelek kamata pedig fix 6 százalék. Kiszámolható, hogy a szigorú korlátozásokkal működő konstrukció betéti oldalán, a megtakarítási szakaszban 4 év alatt 13-15, 8 év alatt 9,1-9,2 százalékos hozamot lehet elérni. Az állami támogatás limitje miatt azonban legfeljebb havi 20 ezer forintot éri meg így félretenni.
