Spekulációs támadás a forint ellen - olvashattuk az év elején az újságok címlapján. Valójában persze nem a forint ellen, hanem a forint mellett spekuláltak nagy pénzeket mozgató külföldi befektetők, legalábbis a forint nagy tételű vásárlását precízebb ezzel a kifejezéssel minősíteni. (Valami ellen spekulálni ugyanis azt jelenti, a spekuláns az árfolyam esésére játszik, azaz elad és nem vásárol.) A „támadás” pedig nem a forint, hanem az árfolyamsáv ellen irányult, pontosabban szólva annak eltörlése/eltolása került a spekulatív várakozások fókuszába. A forint ugyanis a sáv erős széléhez tapadt, így logikus volt a várakozás, hogy esetleg teret engednek további erősödésének - természetesen már a sávon kívül.
Állampapír-piaci oldalról mindez a következőképpen nézett ki. Az eurót, dollárt stb. forintra váltó külföldiek értelemszerűen kamatoztatni akarták pénzüket (az árfolyam-spekuláció mellett éppen a magasnak tartott kamatszint jelentette a tőkebeáramlás másik okát). Az állampapír-befektetés ráadásul további spekulációs lehetőséggel is kecsegtetett: a hozamok csökkenése ugyanúgy nyereséget kell hogy hozzon a magyar állampapírokba fektető külföldieknek, mint a forint erősödése. Ráadásul itt sáv sincs... Így aztán ízlés szerint különböző instrumentumokba fektették friss forintjaikat tulajdonosaik, s mivel euróban számolva milliárdokban mérhető pénz áramlott be, ekkora kereslet alaposan felverte az állampapírárakat, azaz jókora - már-már irreális - hozamcsökkenést okozott.
A jegybank a monetáris szigor híve volt - éppen ezért bíztak abban a spekulánsok, hogy bármi történhet, csak kamatcsökkentés nem. (Ez ugyanis csökkenti a forintbefektetés vonzerejét, így mérsékli a forintkeresletet.) Mégis ez történt: a jegybank kamatot vágott, visszaverve ezzel a „támadást”. Amint aztán év végén láthatjuk, ez volt a könnyebben megoldható probléma: az erős oldalon védeni az ársávot tulajdonképpen pusztán döntés kérdése. A beáramló devizát ugyanis forinttal kell ellentételezni, abból pedig - szemben a külföldi devizával - akármennyit lehet „csinálni”...
A veszély elmúltával (miközben az exportőrök folyton-folyvást rosszallásukat fejezték ki az erős forint miatt) a nyár elején a jegybank és a kormány nagy egyetértést mutatva meglepetésszerűen eltolta a sáv közepét, méghozzá a gyenge irányba. Az indítékot sokan talán ma sem értik, sőt, azóta döntéshozói szinten is elismerték néhányan, hogy az intézkedés nem volt túlzottan szerencsés. (Az exportőrök panaszkodásának talán azért nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani, mert valaki törvényszerűen mindig panaszkodik az árfolyam miatt: ha erős a nemzeti valuta, az exportőrök, ha gyenge, akkor az importőrök.)
A következményeket - túlzás nélkül állíthatjuk - máig sem heverte ki teljesen a piac: ekkor kezdődött ugyanis a forint gyengülésének és az állampapírhozamok emelkedésének kisebb-nagyobb korrekciókkal ugyan, de máig tartó folyamata. Bizalmi válság alakult ki, a kiszámíthatatlan intézkedés további meglepetések rémképét vetítette előre, a külföldi befektetők körében a fundamentumok mellett egyre nagyobb súllyal estek a latba a bizonytalanság pszichikai tényezői.
A forintgyengülés nyomán az állampapírhozamok is markánsan felfelé indultak. Az országból bizalmatlanság okán távozni kívánó befektetőknek nem volt más választásuk, mint eladni állampapírjaikat. A jegybank ismét a csodafegyverhez nyúlt: emelte a kamatot. Ekkor azonban már világosan látszott, sokkal nehezebb lesz a gyengülést kivédeni, mint annak idején az erősödést. A piac csak rövid távon, esetenként hektikus mozgásokkal reagált, markáns, hosszan tartó forinterősödési trend nem bontakozott ki.
Sőt, a forintgyengülés és az állampapír-piaci hozamemelkedés trendje erősödött fel akkor, amikor már egyre jobban látszott, hogy a fundamentumokkal is baj van, nevezetesen: a költségvetés igencsak túlköltekezik. November végére a forint veszélyes mértékben zuhant, az állampapírhozamok emelkedtek, ezért a jegybank újra emelt, immáron 3 százalékkal.
Az euró/forint kurzus december elején 272 körül járt, 12,5 százalékos kamat mellett, míg az év elején a 235-ös szintet kellett alulról támasztani 6,5 százalékos kamat mellett... Az állampapírpiac december elején több napig annyira volatilis volt, hogy kétszer is előfordult, az elsődleges állampapír-forgalmazók - az ÁKK jóváhagyásával - a jegyzési időben nem jegyeztek árat, így néhány órára a likviditás is elbizonytalanodott. (Érdekesség, hogy a káoszt egyes nem állami kibocsátású hitelpapírok - például FHB-jelzáloglevelek - árjegyzői arra használták fel, hogy a piaci helyzet normalizálódását követően sem állították helyre az árjegyzést, s azóta is fittyet hánynak árjegyzési kötelezettségükre. Kipróbálták, bejött, semmi bántódás nem érte őket. A jelek szerint e körben tehát a likviditásnak búcsút mondhatnak a befektetők...)
A forint- és állampapírpiac megrendült helyzetét egy, a költségvetés túlköltekezését megzabolázó állami intézkedéscsomag tudta valamelyest stabilizálni. A 263 forint körüli euróárfolyam, az öt százalék feletti infláció és a három évnél nem hosszabb hátralévő futamidejű papírok 10 százalék feletti éves hozama azonban alighanem még mindig messze van a paradicsomi állapotoktól.
Ádám Zsigmond