Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Robert J. Barro a Business Week hasábjain kijelenti: anélkül, hogy bagatellizálni akarná a World Trade Center és a Pentagon elleni támadások során az életben és vagyonban esett károkat, szerinte a terrortámadások az USA recesszió közeli állapotának végét jelenthetik. Gondolja ezt annak ellenére, hogy az első kommentárok és a külföldi piacok első reakciói inkább az ellenkezőjét valószínűsítették: az USA gazdasága teljes recesszióba esik vissza, ami magával ránthatja a világgazdaságot is.
Barro szerint ez tévedés, a Pearl Harbor utáni helyzettel való párhuzam inkább megfelel a valóságnak. Az USA 1941-es háborúba lépése ugyanis fellendülést hozott, amely eltüntette a nagy gazdasági világválság megmaradt problémáit is. A mostani történések egyik kedvező hatása az lehet, hogy a kormányzat nem lesz kénytelen abszurd módon megcsapolni a társadalombiztosítás többletét. A 2001-ben 160 milliárd dollárra taksált szufficit elköltésének kényszere, illetve az erre irányuló nyomás fellendülés idején nem minősül problémának, ám a gazdasági lassulás, illetve a mostani háborús feszültség már új helyzetet teremt.
A legtöbb közgazdász - függetlenül attól, hogy keynesiánus vagy sem - egyetért abban, hogy az államháztartási deficit jelentős lehet az átmeneti gazdasági nehézségek időszakában. Erre a két legtipikusabb példa a recesszió és a háborús helyzet.
A recessziós időszak nem éppen kedvező az adószedés szempontjából, a háború idején pedig a kiadások bőven átlag feletti szinten alakulnak. Jelenleg mindkettővel szembesülhet az amerikai gazdaság: a recesszió legalábbis közel van, ezzel egyidejűleg háború készül a világméretű terrorizmus ellen. Így mindenképpen arra kell számítani, hogy deficites lesz a szövetségi költségvetés.
A deficit egyik forrása az, hogy markánsan növekszenek a katonai kiadások. Emellett a szövetségi kormányzat finanszírozza majd a New York-i újjáépítés számottevő részét, s nem elhanyagolható kiadási tétel az USA belföldi légiforgalmi rendszerének megreformálása sem. A megnövelt kiadások a kiterjedt New York-i magánbefektetésekkel együtt, valószínűleg megakadályozzák majd a recessziót. A szövetségi kormányzat extrakiadásai kiszorítják az eddigi „pályázókat", az oktatást, gyógyszerár-dotációt és egy sor szociális programot. (Eze-ket a programokat mindig is elhibázottnak tartottam - teszi hozzá Barro -, s ezek megnyirbálását is pozitívumnak tekintem.)
Kérdés, hogy mit lehet tenni az adókkal. A Bush-féle adócsökkentési program előnye, hogy kiküszöböli azokat a szövetségi bevételeket, amelyeket megkérdőjelezhető értékű programokra költenének el.
Az adócsökkentés növeli a hatékonyságot de csak hosszú távon, a legtöbb ilyen lépésnek csak évek múlva lesz hatása.
Mivel azonban a háztartások és a vállalkozások joggal számítanak a jelenleginél alacsonyabb adókulcsokra, ezért abban lesznek érdekeltek, hogy későbbre halasszák a munkát, illetve a termelést. Hasonló, a személyi jövedelemadónál bevezetett csökkentés szolgált fordított ösztönzőként 1981-ben és vezetett az 1982-es recesszióhoz. Miután az idei adócsökkentésnek csak mérsékelt hatása lehet a fogyasztói keresletre, nettó hatása a recesszió elhárítása tekintetében most is inkább fordított lesz. Éppen ezért minden további adómérséklésnek a munka és a termelés motivációját kell szolgálnia a nemzeti vészhelyzetben. Értelmes dolog lenne, ha azonnal leszállítanának egyes a háztartásokat és a vállalatokat érintő, kisebb jelentőségű adókat. Ezt a csökkentést lehetne kiteljesíteni azzal, hogy felgyorsítják a tervezett szja-csökkentés ütemét, lejjebb viszik a társasági adót, sőt a tőkejövedelmek adóját is. Mindazonáltal, mivel a hidegháború végének köszönhető „békeosztalékról" most legalábbis részben le kell mondani, ez azzal is járhat, hogy egyes adókat növelni kell majd.
A terrortámadások azonban nemcsak a fent említett káros kényszerektől szabadították meg a kormányzatot - állapítja meg Barro -, hanem politikai értelemben is szabad kezet adtak neki arra, hogy a nemzetközi terrorizmust háborúként kezelje. Talán épp ez a szabadság lesz hosszabb távon a legfontosabb szempont.
(NAPI)
