Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A jegybanki kamatcsökkentés múlt hét eleji bejelentése most sem éppen optimális körülmények között történt, sok befektető csak szóbeszédből szerezhetett róla tudomást, a hivatalos csatornákon nagy késéssel jelent meg a hír. A mérséklés 0,25 százalékpontos mértéke természetesen nem rengette meg a piacot (legutóbb kerek 1 százalékponttal emelte kamatait az MNB), viszont az időzítés nem volt teljesen egyértelmű. Mivel a rövid távú inflációs előrejelzések mostanában igen megbízhatatlanok, a piaci konszenzus az volt, hogy a jegybank csak a decemberi vagy a januári maginflációs adatok megjelenése után nyúl a kamatcsökkentés eszközéhez. A hivatalos indoklás szerint a piaci folyamatok alakulása mellett az euró erősödése, valamint az olaj árának és az inflációs várakozásoknak a mérséklődése tette lehetővé a lépést. Ez sokaknak azt jelentette, hogy ismét a régi kerékvágásba zökkentek a folyamatok: a központi bank korlátozott képességei (a merev árfolyamrendszer) miatt rákényszerül a piaci hozamcsökkenés egyszerű követésére.
A belföldi hozamesés mellett valószínűleg fontos szerepe volt a mostani lépésben a néhány nappal korábbi amerikai jegybanki kamatcsökkentésnek, illetve a csúszó leértékelési ütem már bejelentett mérséklésének (a második negyedévtől a havi lépték 0,2 százalékra csökken a mostani 0,3 százalékról). Ezek a külföldiek szemszögéből mind a forint relatív hozamtöbbletét növelték, ami a nem kívánt pénzbeáramlást felgyorsíthatta volna.
Érdekes módon a magyar kamatcsökkentés az amerikaihoz hasonló reakciókat váltott ki az itteni szereplőkből - a hosszabb futamidejű hozamok kisebb emelkedéssel reagáltak a lépésre, az ötéves hozam 0,23 százalékponttal, 8,84, a tízéves pedig 0,18 százalékponttal, 8,00 százalékra emelkedett egy hét alatt.
Az elmúlt két hónapban rendkívüli módon ellaposodó „világhozamgörbe" egy több éve nem látott mértékű globális gazdasági lassulás veszélyére figyelmeztetett, amelyre a cselekvőképes jegybankok igyekeznek reagálni.
A lassulás csillapítása érdekében az amerikaiak már csökkentették kamataikat, s valószínűleg előbb-utóbb az európai jegybankok is követni fogják a példát.
Mindezeknek az összességében kellemetlen fejleményeknek a pozitív állampapír-piaci hatásait november óta érezhettük. A kötvénypiaci hozamcsökkenést azonban a nemzetközi jegybanki kamatmérséklések leállíthatják, mivel csökkentik a recesszió esélyét. A pesszimistább kilátás az, hogy a világgazdasági lassulást esetleg nem sikerül kordában tartani, ami általában a feltörekvő piacok népszerűségének csökkenéséhez vezet. (Fundamentális oldalról a folyó fizetési mérlegnek az exportpiacok szűkülése miatti romlása okozná ezt a hangulatváltozást a legtöbbször, így hazánk esetében is.)
A világgazdasági folyamatokra az MNB-nek természetesen túl sok ráhatása nincsen. A szabadabb mozgástérre éppen azért lenne szükség, hogy a hasonló sokkokra a bank racionális válaszokat adhasson. A mostani, „piaci folyamatok által kiváltott" kamatcsökkentést azért értékelte kissé felemásan a piac, mert korántsem egyértelmű, hogy az idei, várhatóan rosszabb körülmények - bizonytalan maginflációs kilátások, lazább költségvetés, külső lassulás - mellett a jelenlegi alacsony reálkamatszint hosszabb távon fenntartható-e.
A hét másik - ugyancsak a mozgástérhez kapcsolódó - fejleménye a frissen beiktatott pénzügyminiszter, Varga Mihály nyilatkozata volt, melyben kijelentette, hogy a forint 4,5 százalékos lebegtetési sávjának szélesítésére legkorábban 2002-ben kerülhet sor. Ez eltér a piac által 2001 második felére tett várakozásoktól. Kérdés persze, hogy az üzenet milyen mértékben irányul a spekulatív tőkebeáramlás visszafogására, hiszen nem várható el egy pénzügyminisztertől, hogy kihirdesse a pozíciók nyitásának leghatékonyabb időpontját. (A piaci reakciók lapzártánkig még nem voltak ismeretesek.)
Kishonti László
