Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bár a piac egésze sem szerepelt igazán jól tavaly, az áramszolgáltató részvények azonban még az átlagnál is gyengébb teljesítményt nyújtottak. A rossz tőzsdei megítélés több, egymástól független okra vezethető vissza. A legfontosabb ezek közül, hogy 1999 végére a nagyobb befektetők is rájöttek, hogy az áramszolgáltató-papírok piacán - a Démász kivételével - minimálisra olvadt a közkézhányad, így nyilvánvalóvá vált, hogy ezen cégek kvázi tőzsdei társaságokká váltak, amelyek számára a BÉT-en való szereplés inkább csak elfogadott külső adottság, semmint stratégiai cél.
Az első igazi nagy pofont még 1999 második felében kapták a pénzügyi befektetők, amikor is a Bayernwerk-tulajdonú (mai nevén E-ON) Dédásznál kiderült az, amit piaci megfigyelők már régóta sejtettek, hogy a társaság részvényeinek zöme már régesrég a fő tulajdonoshoz közel álló cégek kezén van. A tulajdonosi struktúra ilyetén átrendeződését megelőzte a papír árfolyamának lemorzsolódása, így a törvényi szabályozás hiányosságait kihasználva a fő tulajdonos meglehetősen olcsón juthatott további részvényekhez.
A kisbefektetők szervezettebb fellépése és a társaság sokkal kedvezőbb fundamentális megítélése is szerepet játszott abban, hogy a 2000-es évben a Titásznál a Bayernwerk-ajánlat sokkal kevesebb befektetőt késztetett részvényei eladására. A két felvásárlás után a befektetők leszűrték a tanulságot, s a teljes áramszolgáltató szektort osztalékalapon árazták át. Ezen cégek előnye ugyanis, hogy stabil osztalékfizető képességgel rendelkeznek és könnyen elemezhetőek. A szakmai tulajdonosok kiléte azonban aligha közömbös a befektetők számára.
Az idei év egyik legnagyobb vesztesének a Démász számít. Részvényei csaknem 30 százalékkal kerülnek kevesebbe, mint egy évvel korábban. Az egyetlen „A" kategóriás áramszolgáltatóban 1998-ban tulajdont szerzett pénzügyi befektetők nem jelentéktelen hányada kiszállt a papírból, helyüket hazai intézményi befektetők vették át. Az inflációt alig meghaladó növekedést a jelek szerint a befektetők már nem honorálták, ami jól látszott az árfolyamon. Az egyetlen valóságos áramszolgáltató-részvényből így eltűnt a befektetési sztori.
A piac által jelenleg 275 milliárd forintra - 950 millió dollárra, a privatizációkori érték kétötödére - értékelt áramszolgáltató szektor konszolidációja azonban alighanem még hátravan. A soraikat a nemzetközi porondon igencsak átrendező, a hat magyar áramszolgáltatót birtokló három szakmai - két német, egy francia - befektető nagy meccsét még meg kell hogy vívja egymással. Az értékesítési moratórium lejárta után a legforróbb a helyzet az Édásznál, ahol a részvények mintegy negyede van szakmai befektetőhöz közel álló pénzügyi befektetők kezén. A papírok alighanem még az árampiaci liberalizáció megindulta előtt megérkeznek végső állomáshelyükre. Kérdés, hogy a kötelezően megteendő vételi ajánlat a mára megmaradt kis számú kisbefektetőt hogyan érinti, ám az eddigi történések fényében nem lehetnek vérmes reményeik. (A magyar értékpapírpiaccal kapcsolatban a külföldi befektetők részéről gyakran hangoztatott vád, hogy
a kisebbségi részvényeseknek nincs semiféle védelme.)
Az idei év egyetlen nyertese a Titász volt, a papírok mintegy 5 százalékos árfolyamnyereséget könyvelhettek el. A debreceni cég előreláthatólag 2001-ben már ezer forint feletti osztalékkal örvendeztetheti meg részvényeseit. Az Émásznál is megindulhat ez a kedvező folyamat, ám nem elképzelhetetlen, hogy komolyabb osztalék kifizetésére még várni kell 2002-ig.
Az áramszolgáltató társaságok tőzsdéről való kivezetése minden logika ellenére sem tűnik túl valószínűnek, az aranyrészvénnyel rendelkező állami tulajdonos alighanem megvétózná a döntést. A tőzsdére vitel egyik nyomós állami érve annak idején ugyanis a szektor átláthatóságának a biztosítása volt.
Tallósy István
