Ismét változatlanul hagyta a kitermelési kvótákat a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) e hét végi ecuadori tanácskozásán, s ezzel már 2009. január 1. óta ugyanannyi, összesen napi 24,845 millió hordó olajat hozhatnak elvben felszínre a szervezet országai. Ez a leghosszabb olyan időszak a kvóták 1982. évi bevezetése óta, amely alatt nem változtattak az engedélyezett mennyiségen - más kérdés, hogy a tagországok lényegében teljes egyetértésben nem tartják magukat a korlátozásokhoz. Az idén a Bloomberg adatai szerint átlag összesen napi 26,78 millió hordó nyersolajat termelt ki 11 OPEC-ország (a tizenkettedik, Irak nem vesz részt a kvótarendszerben), azaz több mint 1,9 millió hordóval többet a vállaltnál. Elemzői várakozások szerint a kvóta fölötti kitermelés jövőre is nőhet, de az is egyre valószínűbb, hogy a következő, júniusban esedékes miniszteri tanácskozáson hozzányúlnak a szabályozáshoz, különösen, ha az árak a mostani trendnek megfelelően alakulnak.
A világ olajexportjának mintegy 40 százalékát ellenőrző szervezet a válság miatt vágta vissza termelését napi 4,2 millió hordóval 2008 decemberében, miután a recesszióban csaknem 80 százalékkal zuhantak az árak. Az idén december elején azonban a New York-i árutőzsdén ismét 90 dollár/hordó fölé kúszott az olajár - 2008 októbere óta először -, s bár még nem maradt meg ebben a magasságban, sok piaci szereplő véli úgy, hogy inkább előbb, mint utóbb ismét meglesz a 100 dolláros ár is (különösen, ha hideg lesz a tél). Az pedig további lökést adna a drágulásnak - még ha a 2008 júliusában elért 147,27 dolláros történelmi csúcs egyelőre messze van is -, ami végül újabb kvótaemeléshez vezethet. Azzal persze valószínűleg csak legalizálnának egy egyébként is meglevő többlettermelést, de az árak megugrását vissza lehetne fogni - ezért számítanak elemzők arra, hogy a nagy fogyasztó országok nyomást gyakorolnak majd a nagy kitermelőkre, mondván, nekik se lehet érdekük, hogy a túl hamar és túl magasra szaladó olajárak miatt torpanjon meg a fellendülés. A száz dollár körüli ár már azt mutathatja, hogy valami nincs rendben az alapokkal - jelentette ki Abdalla El-Badri, az OPEC főtitkára a múlt heti tanácskozás előtt, a venezuelai olajminiszter viszont később fairnek nevezte ezt az árat, hozzátéve, hogy szerinte jövőre el is érik. (Venezuelának és Iránnak inkább az árak elengedése áll érdekében a kvóták emelése helyett, mert nem tudják olyan könnyen bővíteni a kitermelést, mint mások - idézte a Bloomberg a Wood MacKenzie elemzőjét.)
A kvótákon persze csak akkor érdemes változtatni, ha a szervezet országai legalább nagyjából tartják magukat vállalásukhoz és igazán csak akkor várható ezen a téren változás, ha az OPEC meghatározó ereje, Szaúd-Arábia is jónak látja (a királyság jelenleg napi kitermelési kapacitásának a kétharmadát használja ki az IEA adatai szerint). A szaúdi olajminiszter, a két évvel ezelőtti kvótaszűkítésben nagy szerepet játszó Ali Naimi - az olajszektor talán legbefolyásosabb szereplője - a mostani tanácskozáson is elismételte, hogy a 70-80 dollár/hordó körüli olajárat tartja ideálisnak; most a piac egyensúlyban van - idézte szavait a Financial Times -, egyelőre nem lát semmi okot arra, hogy megbolygassák a szabályozást. Tegnap délután mindenesetre 1,30 dollárral, 89 dollár fölé drágult az USA-ban irányadó WTI hordója (lásd még írásunkat a 11.oldalon) - igaz, elemzők szerint ebben a kínai gazdaság újabb erősödését jelző adatok is jócskán közrejátszottak.
