Az országot sújtó szárazság miatt két év múlva húsz százalékkal csökkenhet Brazília kávétermelése – közölte a Nemzetközi Kávészervezet (ICO). A 2007 szeptemberében végződő terményévben 41,6 millió zsák (egy zsák = 60 kilogramm) kávét termel majd a világ első számú termelője, míg előrejelzések szerint egy évre rá körülbelül 8 millió zsákkal kisebb lesz a termés. Szakértők tartózkodnak attól, hogy a különösen Ausztrália és számos ázsiai ország időjárását befolyásoló El Nino jelenséggel hozzák összefüggésbe a szárazabb éveket, így egyelőre nem beszélnek tartós időjárási gondokról.
Mivel Brazília adja a jobb minőségű arabica kávé évi 105–120 millió zsákos világtermelésének 30-40 százalékát, csökkenő hozzájárulása lényegesen befolyásolja a világpiaci kínálatot és ezzel az árakat. E kávéfajta ára a növekvő kereslet hatására 16 százalékkal nőtt az idei évben, míg a szerényebb minőségű, keserűbb – egyebek mellett az instant és presszókávékban használt – robustáé 20 százalékkal emelkedett.
Nem időjárási problémák, hanem a minőségi hiányosságok miatt fáj a világ második legnagyobb termelőjének a feje. A vietnami kávéfarmok betakarítási, feldolgozási és tárolási technológiája, valamint alkalmazottaik felkészültsége is gyenge, ami jelentősen rontja világpiaci versenyképességüket. A 2005 októbere és 2006 márciusa között a nemzetközi kereskedelemben ilyen okok miatt visszautasított kávé 88 százaléka vietnami termény volt, ami ráadásul 19 százalékkal magasabb arány, mint az azt megelőző 12 hónapban. Az országban 2002-ben kezdték el végrehajtani az ICO minőségjavító programját, amelynek keretében mind a termelőket és eladókat, mind a felvásárlókat meghatározott minőségi szabványok betartására igyekeznek rászorítani.
Vietnam a folyó terményévben várhatóan 13,5–14,5 millió zsákkal járul hozzá a világ kávéellátásához, ami körülbelül 20 százalékos növekedés a tavalyi szinthez képest. Az országban főként robustát termesztenek. Bár a helyi szakmai szervezet négy éve célul tűzte ki, hogy 20 százalékra növeljék az arabica arányát, az USA mezőgazdasági minisztériumának adatai szerint pillanatnyilag még csak 2,5 százaléknál tartanak.
