A határidős rézkereskedés történetében még soha nem volt olyan magas a színesfém jegyzése, mint tegnap a londoni fémtőzsdén. A réz jegyzése 20 dollárral, illetve 0,6 százalékkal, 3307 dollárra emelkedett a hét első kereskedési napján. A sanghaji határidős kereskedésben szintén rekordáron, 33 160 jüanon (4006 dollár) zárt a júniusi szállítású réz jegyzése. Ehhez hasonlóan alakult tegnap a többi színesfém árfolyama is: az alumínium 0,7 százalékkal, 1960 dollárra, a nikkel 100 dollárral, illetve 0,6 százalékkal, 16 200 dollárra, az ólom szintén 0,6 százalékkal, 974 dollárra, az ón csaknem 1 százalékkal, 8250 dollárra, a cink pedig fél százalékkal, 1373 dollárra drágult.
A Bloomberg szerint a spekulációs kereslet részben a Kínában várható rézhiány miatt ugrott meg olyan mértékben, hogy az tartósan magas árakhoz vezessen. Az áremelkedésben emellett nagy szerepet játszik a dollár gyengülése az euróval szemben. Annak ellenére, hogy továbbra is kamatemelési várakozások jellemzik a piacot, meglehetősen nagy a bizonytalanság, ami a nyersanyagpiacokra is beszűrődik – jegyezte meg Megyeri Sándor, a Metalon-Line Kft. ügyvezető igazgatója. A szakértő hozzáteszi, hogy a nyersolajárak alakulása és az USA magas költségvetési hiánya is drágulást idézhet elő a nyersanyagpiacokon.
A tegnap tapasztalt árszint elsősorban spekulációs kereslet hatására alakult ki, a trend azonban már árcsökkenést jelez a következő időszakra – állítja a szakértő. A rézpiaci árak ugyanis jobbára elérték azt a lélektani határt, amely után nem nagyon ad további emelkedési lehetőséget a piac. A felhasználók ugyanis visszafogják megrendeléseiket, mivel a késztermékek árában nem érvényesíthető a nyersanyagpiacon tapasztalt mértékű és ütemű drágulás, így egyszerűen jobban megéri a termelés és a nyersanyag-felhasználás visszafogása. Az elektronikai vezetékeket előállító Tri-wire Ltd. beszerzési és értékesítési menedzsere a tavaly februári 1600 fontos (3022 dollár) árszintet tartaná optimálisnak a Bloombergnek adott nyilatkozata szerint. A cég képviselője a magas árakkal magyarázza, hogy a márciusi beszerzéseket későbbre tolták a piaci szereplők, bízva a csökkenő ártrend megindulásában.
Megyeri úgy véli, hogy április végéig 5 százalékos árcsökkenés valósulhat meg a nemzetközi piacokon, azt azonban nem lehet megjósolni, hogy meddig tarthat a mérséklődő tendencia. Az alumínium esetében szintén árcsökkenést prognosztizál a szakértő. A magyar piacon durván egy hónapos késéssel érvényesülnek a nemzetközi ártrendek hatásai, vagyis az árak mérséklődésére csupán május végétől lehet számítani. Az elmúlt egy évben egyébként körülbelül 15-20 százalékos drágulás volt a magyarországi rézpiacon.
