Folytatódott tegnap az olajárak emelkedése, az amerikai könnyűolaj jegyzése 57,50, a londoni Brenté pedig 56,15 dolláron állított fel új rekordot. Az OPEC kitermelés május 1-jére kilátásba helyezett napi 500 ezer hordós növelésére így a kitűzött dátum előtt is sor kerülhet. Seikh Ahmad al-Sabah, a szervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a következő 7–10 napban is fennmarad a jelenlegi magas árszint, konzultálnak a kvótaemelés előrehozataláról.
Az elemzők szerint a sokakat megdöbbentő árcsúcs részben annak hatására alakult ki, hogy a felhasználók a vártnál kevésbé rugalmasan reagálnak az árváltozásra, a kőolajpiacot inkább jövedelemrugalmasság jellemzi. A kereslet így nem csökken még az igen magas, 55 dolláros árszint felett sem. Ez persze a dollár mélyrepülésének is köszönhető, hiszen az amerikai valutával szemben erős európai és ázsiai valutákban vásárló kereskedők számára tompítja a drágulást a valutaárfolyamból adódó nyereség.
Az olajárak felfutása azt követően indult meg szerdán, hogy az Egyesült Államok energiaügyi hivatala bejelentette: a piaci várakozások háromszorosának megfelelő mértékben, 2,9 millió hordóval csökkent az állami fűtőolajkészlet szintje. Piaci elemzők szerint az idén 49 dollár felett lesz az éves átlagár, az OPEC szakértői úgy vélik, hogy a drágulás még folytatódhat. A negyedik negyedévi fogyasztási csúcsszezonban a napi felhasználás 86,1 millió hordóra emelkedhet a mostani 83,7 millióról.
