A közelmúlt kedvező meleg időjárása segítette a kertészeket: a fűthető sátrakban elkezdődött a káposztafélék, a saláta, a paprika és a paradicsompalánták kihelyezése, a gyökérzöldségek vetése és a burgonya ültetése. A hazai kertészeti termékek kínálati skálája pedig számos zöldségfélével bővült a reprezentatív nagybani piacon. A belföldi termelésű zöldségfélék közül ismét megjelent a paradicsom, bár csak kis mennyiségben. A csekély kínálat jól tükröződik az árban, amely az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) piaci információs osztályának adatai szerint 550–570 forint kilogrammonként. Szintén újdonság a piacon az idén a hazai kígyóuborka, amelynek kilogrammonkénti ára az egy évvel korábbi 360–380 forinttal szemben az idén kezdetben 500–530 forint volt, mostanra 280–430 forint, az egyre bővülő felhozatal következtében. Kapható sóska és paraj is, 180–300, illetve 400–700 forintos kilogrammonkénti áron. A 35–50 milliméter átmérőjű vöröshagyma ára kilogrammonként 107–117 forint – szemben a tavalyi 67–80 forinttal –, míg a lilahagymáé 110–128 forint, ugyanannyi, mint tavaly. A fehér karalábé darabját 80–120, a burgonya kilogrammját – fajtától függően – 73–100 forintért kínálják.
A belföldön termelt termékek mellett itt az import is, ráadásul egyre több: az élelmezési célra alkalmas zöldségfélék behozatala tavaly 70 százalékkal, 29 millió dollárral nőtt az előző évhez képest. Jelentősen emelkedett a hagymafélék, gyökérzöldségek és főként a burgonya behozatala, utóbbiból csaknem 80 ezer tonnát importáltak, szemben az előző évi 32 ezer tonnával. A mennyiség arányában két és félszeresére, 16 millió dollárra nőtt a krumpliimport értéke is. A behozott burgonya 92 százaléka az EU, 8 százaléka a CEFTA országokból érkezett: Hollandiából 26 ezer, Belgiumból 21 ezer, Németországból 16 ezer tonnányi burgonyát vásároltak az importőrök. Több mint kétszeresére nőtt a hagymafélék behozatala, tavaly 28 ezer tonna érkezett az országba, 7 millió dollárért. A hagymaimport 45 százaléka Hollandiából, 12 százaléka Törökországból, 11 százaléka Ausztriából, 10 százaléka Kínából érkezett az AKII statisztikai osztályának adatai alapján.
Az agrártárca tájékoztatása szerint a szántóföldi zöldségtermesztőkkel már megkezdődtek az idei szerződéskötések, a kereslet csökkenése és a tavalyi alacsony átvételi árak miatt azonban az uborka, a pritamin és az almapaprika termőterületének csökkenését prognosztizálják a szakemberek. A szerződési feltételekből egyértelmű, hogy ebben az ágazatban egyezség van az árak tekintetében, bár a kevésbé szervezett termelők érdekeiket nem képviselik hatékonyan.
