Hol vannak a túlsúlyos sertések? - tette fel a kérdést Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, beszámolva arról, hogy a termelők által bejelentett sertéseknek több helyütt alig van nyoma. A miniszter elmondta, hogy a tárca kizárja a támogatási körből a szakágazati megállapodást be nem tartó feldolgozókat.
A Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) elnökségi ülésén döntött arról, hogy nem részesülhetnek az összesen 3,3 milliárd forintos támogatási csomagból azok a feldolgozók, amelyek nem fizetik meg az erről szóló rendeletben meghatározott, kilogrammonkénti 230 forintot az élő sertésekért. A vonatkozó jogszabályok például a feldolgozott sertéstermékek minőségének megőrzésére és javítására az ez év január 1. és szeptember 30. közötti időszakban fordított járulékos költségek csökkentése érdekében meghatározott támogatásokat tartalmazzák, amelyekről a miniszter már bejelentette, hogy azokat a jövő év elejéig kiterjesztik. A „járulékos költségek” egyebek mellett a csomagolóanyag költségei, a csomagolással összefüggő bér- és tb-költségek, illetve az egyéb, például a fagyasztással, az élelmiszer-higiéniával és a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos kiadások (NAPI Gazdaság, 2003. május 26., 3. oldal).
E támogatások elnyerésének feltétele a referenciaár megfizetése a termelőknek, a VHT nem is állít ki a támogatásra jogosító igazolást, ha ez nem történik meg - mondta lapunknak Zádori László, a terméktanács titkára. A termelők a VHT-nak jelezhetik, ha a feldolgozó nem fizeti meg a referenciaárat, ez esetben az árut az árat megfizetni hajlandó vágóhídra irányítják.
A miniszter azt is jelezte, kész további tárgyalásokra sertésügyben, az árakról azonban a termelőknek és a feldolgozóknak kell megegyezniük a szaktárca intézkedései után. Egyik ilyen intézkedés volt az árbizottság létrehozása is, amely már döntött a vágósertés közeljövőbeli referenciaáráról, amit a héten hoznak nyilvánosságra. A vágósertés ára lapunk információja szerint 230 forint lesz - azaz nem változik az említett támogatási rendeletben meghatározotthoz képest -, a lehúzott félsertések ára pedig 480 forint kilogrammonként. A sertéságazat kapcsán agrárkutatók ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a jövőben - a nem EU-konform minőségi támogatások megszüntetésével - csak azok a termelők tudnak versenyben maradni, akik a legjobb minőségű sertéseket állítják elő, alacsony költséggel.
A húsfeldolgozásban továbbra is megoldatlan a kihasználatlan kapacitások kérdése, a kapacitások ugyanis 10 millió sertésre épültek, miközben az állomány ma ennek a fele, s 2003 augusztusáig nem jelez előre lényeges sertéslétszám-változást az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) prognózisa sem. Az AKII szakértői szerint még az uniós csatlakozás előtt kívánatos lenne a nem megfelelő technológiai, higiéniai szintű üzemek (többletkapacitások) leépítése, mivel ezek nem vehetik fel a versenyt az EU korszerű üzemeiben előállított sertéshússal. Ráadásul - hangsúlyozzák - az EU-ban főleg a magas feldolgozottsági fokú, kiváló minőségű termékek lehetnek versenyképesek. A kutatók szerint a vágósertés ára 2003 végére mérsékelten emelkedhet, a legutolsó előrejelzés szerint - támogatások nélkül - 270 forintot érhet el élősúlyban. Ez alacsonyabb a korábban vártnál, de az utóbbi időben csökkentek a világpiaci és a belföldi árak, s az EU-ban nagyobb a kínálat, mint a kereslet.
