Az európai és amerikai vegyiparon belül számottevő azon cégek aránya, amelyek túlságosan kicsinyek ahhoz, hogy magukra vonják az olyan komoly befektetők figyelmét, mint amilyenek például a nyugdíjalapok vagy a nagy pénzügyi befektető társaságok. E mezőny létezése mellett még inkább szembetűnő tendencia, hogy egyre inkább kialakul az ágazat szuperligája a jól igazgatott, többségükben erőteljesen „fókuszált” tevékenységgel s legalább egymilliárd dolláros tőzsdei kapitalizációval rendelkező vállalatokból. Európában csak a cégek 25 százaléka üti meg ezt a mércét, s az Egyesült Államokban is csupán 30 százalék körüli az arányuk. Ráadásul a „méret alattiak” - amelyeknek minimális az esélye arra, hogy felkerülnek a nemzetközi értékpapírpiacok valamely indexében figyelembe vett vállalkozások listájára - aránya növekvő tendenciát mutat. Ennek az a magyarázata, hogy az elmúlt éveket jellemző fúziós hullám mellett egy másik, ezzel lényegében ellentétes tendencia is érzékelhető, mégpedig a profiltisztítás, az alaptevékenységre való „fókuszálás” mint a hatékonyság javításának egyik legcélravezetőbbnek tartott módja. Ennek következtében újabban több, korábban „nagy” cég is átesik a rostán. A vegyipar tehát sajátos dilemmával került szembe: ahogy az egyik európai vegyipari óriás elnöke elmondta: ha egy társaság meggondolatlanul karcsúsít, azaz szabadul meg a csak járulékosnak tartott tevékenységektől, akkor olyan méretűre redukálódhat a tőzsdei értéke, hogy elkerülhetetlen lesz a fentiekben említett hátrányokkal történő együttélés.
A „méretproblémák” orvoslására elméletileg lehetőség ad a hasonló profilú társaságok fúziója, ennek azonban egy bizonyos határon túl mind szigorúbb határokat szabnak a versenyhivatalok, amelyek monopóliumok kialakulásának veszélyére hivatkoznak. A most lejátszódó szerkezeti átalakításoknak azonban haszna is van azok számára, akik élni tudnak vagy akarnak a lehetőséggel, nevezetesen viszonylag olcsón mazsolázhatnak ki ígéretesnek tűnő üzleteket.
(NAPI)
Potori Károly