Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
– Ön még fiatal ember, de egy ideje egy multinacionális vállalat egyik legfontosabb pozícióját tölti be, személyes munkáján is múlik, merre tart az agrárterületen a BASF. Mennyire tekinti saját sikerének az utóbbi időszak fejlődését?
– Felelősnek tartom magam ezért a régióért. A hatásköröm kiterjed egész Európára, Afrikára, valamint a Közel-Keletre. Európát három fő területre: Nyugat-, Közép- és Kelet-Európára osztva azt hiszem teljesen nyilvánvaló, hogy a kelet- és közép-európai országok rendelkeznek a legnagyobb potenciállal arra, hogy növeljék az agrártermelést és tovább fejleszthessék az agrárágazatot. Én azon vagyok, hogy – velük együttműködve – mi is bővíthessük az agrártermelők számára a kínálatunkat, hogy magasabb intenzitást érhessenek el.
– Megkerülte a kérdést...
– Nos, az utóbbi öt-tíz évben tényleg lehet sikerekről beszámolni a növényvédőszer-eladások növelése kapcsán, és gondolom, a jövőben még inkább. Ami a személyes sikeremet illeti: én a csapatmunkában hiszek. Sohasem jutnánk előre a BASF-nél, ha nem lennének helyi, szintén tökéletesen elkötelezett csapataink. Az alapvető hozzáállásom, hogy a megfelelő embereket a megfelelő munkahelyekre irányítsam. Annak érdekében, hogy a megfelelő emberek kerüljenek az adott országokba, hogy kialakuljanak azok az értékesítő csapatok, amelyek hozzájárulnak az említett sikerhez. Tehát ez nem egyszemélyes játék, azon túl, hogy nekem megvan az ebbe vetett hitem. Büszke lehetek az említett, folyamatosan bővülő csapatra.
– Az említett hitében, az agrárgazdasághoz való kötődésében mennyire játszik szerepet a családi indíttatás?
– Édesapám tejesember volt, elment a gazdálkodókhoz teherautóval és begyűjtötte a tejet. Egy olyan kis faluban születtem Németországban, ahol mindössze ötszáz ember lakik. Elképzelheti, hogy egy ilyen kis helyen azokban az években még Németországban is a lakosság fele kisgazdálkodó volt. Három-négy hektáron gazdálkodtak a nagyszüleim mindkét ágról. Szerencsére réges-rég eladták már ezeket az apró területeket a nagyobb gazdálkodóknak, hiszen mint másutt, Németországban is nagyfokú koncentráció ment végbe a gazdálkodás területén. Az ott töltött gyerekkori évek természetesen nagyon szoros kötődést alakítottak ki bennem a gazdálkodás, a föld iránt. És szeretném látni a mezőgazdaság fejlődését, mert az utóbbi időben a gazdálkodókat konzervatív, mondhatni begyepesedett embereknek tekintették. Nekem nagyon tetszik az a tendencia, hogy egyre többen felismerik ennek a tevékenységnek a fontosságát, és szeretném, ha ez a trend folytatódna.
– Ez a felismerés magukban a gazdálkodókban is meg kell hogy történjen, legalábbis Magyarországon.
– Százszázalékosan egyetértek önnel. Nagyon sok olyan fontos ország van, ahol egyfajta gazdálkodói „barométert” szoktunk „kihelyezni”, annak bemérésére, hogy érzik magukat a gazdálkodók.
Néhány nagy országban – például Németországban és az Egyesült Királyságban – ez a barométer már 12 éve a legmagasabb szinten áll. Nagyon jó a gazdálkodók hangulata. Remélhetőleg Magyarországon is valami hasonló következik be hamarosan.
– Ehhez talán hozzájárulhat, hogy a BASF Magyarországon bővíti a tanácsadó hálózatát, hiszen az információra egyre nagyobb szükségük van a gazdálkodóknak...
– E tekintetben tavaly módosítottuk az elképzelésünket. Korábban úgy gondoltuk, hogy úgy is kiválóan elboldogulunk a piacon, ha nagyon szép brosúrákkal próbáljuk értékesíteni a termékeket. Most már világosan látjuk szerte Európában, hogy know-how-ról szeretnénk beszélni a gazdákkal és információcsere, tapasztalatcsere útján terjeszteni a termékeinket, velük együttműködve. Ez alapvető változás. Nagyon sok olyan divíziónk van, ahol a német központból próbálják a piacaikat „távirányítani”. Az agrodivízió nem így működik. Mi a helyszíni részvételre és a saját embereinkre építünk, akik nem telefonon, nem levélben, hanem szemtől szemben működnek együtt a helyi ügyfelekkel.
– Mi a legszembetűnőbb különbség a régi uniós tagországok, a tízek és Magyarország értékesítésében?
– Az alapvető differencia a volumen. Ez Nyugat-Európában sokkal nagyobb, mint Kelet-, Közép- és Délkelet-Európában. Utóbbi a teljes regionális értékesítésünknek jelenleg 20-25 százalékát teszi ki, a balti országokat, sőt Oroszországot is beleszámítva. Értjük, miért ez a helyzet, de szeretném látni, hogy ez a piac – a balti országokkal és Oroszországgal együtt – az értékesítésünk több mint a 40 százalékát adja majd a régióban. Ez az oka annak, hogy a helyi csapatainkon keresztül annyi időt és energiát fordítunk ezekre az országokra.
– Ön brüsszeli kérdésekben meglehetősen tájékozott. Kimondaná-e azt, hogy a növényvédőszer-felhasználás említett különbségei visszavezethetők a támogatásbeli különbségekre is a különböző uniós régiók között? Kimondja-e, hogy a jövő nem a támogatásokról szól majd?
– Igen. Látjuk a nagyon világos jeleit annak, hogy egyes országokban ez már folyamatban van. Több európai országban a parlagon hagyott földért a gazdálkodók pénzt kapnak. Ezeket a szubvenciókat 2013-ig valószínűleg meg kell szüntetni, de az Egyesült Királyságban – ahol a földterület mindössze a 10 százaléka volt parlag – ez az arány már eddig is öt százalékra esett vissza. A gazdálkodók ugyanis maguk döntenek úgy, hogy inkább megművelik a földet. Határozottan hiszek a piaci erőkben, sokkal inkább, mint a szubvenciókban, és ugyanezt mondanám a bioenergetikára is. Inkább a piac határozza meg a helyzetet, mintsem bármelyik kormány intézkedése.
– Abban is egyetértünk, hogy az erősek megerősödnek, a gyöngék pedig ki fognak hullani a piacról? Mit javasol azoknak a magyar gazdálkodóknak, akik úgy érzik, nem bírják már a versenyt? Mikor adják el a földjüket? Később vagy minél hamarabb?
– Miért kellene eladniuk? Nem vehetnek föl hitelt? Nem adhatják bérbe a földet? Németországban ezt meg lehet tenni. Enyém maradhat a föld, sőt növelhetem vele a bevételemet. Nagyon nehéz lenne bármilyen tanácsot adnom a magyarországi helyzet részletes ismerete nélkül. Azt azonban elmondhatom, hogy én mit tettem volna vagy tennék, ha örököltem volna egy kis földet a nagyszüleimtől, ami nem történt meg. Semmiképpen sem adnám el most, mert hiszem, hogy a szántóföld értéke növekedni fog.
– Mi a helyzet a biotechnológiával, amelynek kapcsán a BASF egy kutatási együttműködési megállapodást kötött a Monsantóval? Nem rontják-e a saját piacukat a génmódosított vetőmagok, amelyek sok esetben éppen a növényvédő szer használatának csökkenéséhez vezetnek?
– Sajnos e két terület között nemcsak hogy átfedés, hanem „kannibalizáció” is előfordul, tehát az, hogy a technológiák egymást segítik, fejlesztik. Van olyan közös tartomány, ahol átfedés van, de mégis elősegíti mindkét terület fejlődését. Mindnyájunknak el kell fogadnunk, hogy valamikor majd a természet fog győzni. Az említett együttműködés kapcsán például megvizsgáljuk a Monsanto által kifejlesztett, növényvédő szerre rezisztens kukorica-vetőmagvak helyzetét. Mert azt látjuk, hogy a génmódosított vetőmagvak mellett a gyomnövények is elkezdtek erősödni, tehát a Monsantónak szüksége van olyan vegyi beavatkozásra, amely a gyomokat fogja elpusztítani. Képzelje csak el, ha nekünk lenne olyan agrár-vegyipari termékünk, amely éppen beleillene ebbe a képbe, akkor nem 500 hektárról beszélhetünk, amire el tudjuk adni a termékünket, hanem 15 millióról vagy 50 millióról. Az összképet tekintve pedig láthatjuk, hogy a biotechnológia rakétaszerűen fog fejlődni, de mellette a növényvédő szerek piaca is, ha nem is olyan ütemben. E tekintetben kiváló a helyzetünk, mert biotechnológiában és a növényvédő szerekben is erősek vagyunk.
– Korábban topmenedzserként kilenc évig élt Kínában, ahol felépítette a helyi BASF-et. Az ottani tapasztalatok mennyire befolyásolják jelenlegi munkájában? Többet kapott Kínától, mint ha mondjuk az Egyesült Államokban töltött volna ennyi időt?
– Az Egyesült Államokban is eltöltöttem három évet, de Kí-nára visszatérve: rendkívül sokat profitáltam abból, hogy egy más kultúrában élhettem ennyi ideig. Hihetetlenül fontos volt. A személyes fejlődésemhez éppen az járult hozzá, ami ott a nyugati kultúrában elterjedt hozzáállásnak pontosan az ellentéte. Mert ugye mi, nyugatiak hajlamosak vagyunk arra, hogy elmegyünk egy más kultúrába, tanítani az ott élőket. Én pedig most sokkal inkább profitálhatok abból, amit ott tanultam, és ezt fel is használom a mindennapos munkában. Kínán és az Egyesült Államokon kívül éltem még Ausztráliában és Brazíliában is. Ezek az országok rengeteg „bemenő” adattal szolgáltak számomra, de azt kell hogy mondjam: Kínában többet tanultam, mint az Egyesült Államokban. Az élet tekintetében mindenképpen, még talán üzleti szempontból is.
