Ez év májusától az Európai Unió agrárpolitikájának alkalmazása következtében a magyar termelők jogosultak lesznek az EU közös forrásaiból fizetett közvetlen termelői és piaci támogatásokra, emellett az uniós és hazai források felhasználásával társfinanszírozásban működő középtávú fejlesztési programokban – agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP), nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) is részt vehetnek. Az előcsatlakozási alapok közül a csatlakozásig nyitva áll továbbá a SAPARD-program is. Az elkövetkező időszakban további támogatási lehetőséget jelent a közvetlen termelői támogatások hazai forrásból történő kiegészítése, amit a csatlakozási szerződés tesz lehetővé az új tagországok, így Magyarország számára is. Fentieken túl – ahogyan ez a jelenlegi uniós tagországokban általános gyakorlat – Magyarország továbbra is fenn kíván tartani nemzeti támogatási konstrukciókat. Ezek a tagországokban felmerülő, az EU által nem szabályozott területeken felmerülő speciális problémák kezelését, illetve az agrárgazdaság uniós feltételekhez történő alkalmazkodását hivatottak segíteni.
Az EU Európai Mezőgazdasági és Orientációs Alapjának (EMOGA) Garancia Részlegéből származó, Magyarországra vonatkozó pénzügyi keretet a tervek szerint a terület alapján fogják szétosztani. Az egységes támogatásra jogosult földterületek körébe a 2003. június 30-án jó állapotban tartott mezőgazdasági hasznosítású területek tartozhatnak. Ezekre a művelési kötelezettség nincs előírva, a támogatásra jogosult minden olyan terület, amely a termelők használatában van. A támogatási kérelem által lefedett terület minimális nagysága 1 hektár, feltétele még a regisztráció, gyep és legelő esetén pedig a minimális állatlétszám. A támogatás éves pénzügyi kerete 299,3 millió euró és az újonnan belépő tagállamok számára meghatározott mezőgazdasági terület hányadosa. Ez Magyarország esetében 4,314 millió hektár, így hektáronként 69,37 euróval számolva a gazdálkodók hozzávetőleg 18 ezer forint támogatással számolhatnak egy hektár terület után, adataiknak a támogatáshoz nélkülözhetetlen bejelentése után. Általános uniós szabály azonban, hogy amennyiben egy új tagállamban az egységes területalapú támogatások túllépik a tagállam éves pénzügyi keretét, az adott országban érvényes hektáronkénti nemzeti összeget arányosan csökkenteni kell.
Fenti támogatási összeget nemzeti forrásból, az EU-ban érvényes támogatás legfeljebb 30 százalékával ki lehet egészíteni azokban az ágazatokban, amelyek az unió standard rendszerében közvetlen támogatásban részesülnek. Ezek a növénytermesztési ágazatok közül a szántóföldi növények (gabonafélék, olaj-, fehérje- és rostnövények), a rizs, bizonyos szemes hüvelyesek (lencse, csicseriborsó, takarmánybükköny) és a vetőmag (tönkölybúza, rizs, len, kender, pázsitfüvek és hüvelyesek esetében). A nemzeti kiegészítés folyósításának feltétele a támogatásra jogosult növény termesztésén túl – bizonyos növények esetében meghatározott fajtákat kell használni – a tagállam által meghatározott ,,jó mezőgazdasági gyakorlat” feltételeinek betartása, kötelező területpihentetés ez esetben nincs.
