Mégsem lesz lex Járai a pénzügyi vállalkozások küönadójában, vagyis nem mentesülnek azok a bitzosítók az adófizetés alól, amelyek 2007 júliusa után alakultak. A javaslat indoklása szerint a törvényjavaslat fizetési kötelezettséget ír el ő normatív jelleggel, így indokolatlan a kivétel alkalmazása.
A Napi Gazdaság számolt be arról először, hogy ez a különbségtétel el fog tűnni a rendszerből, ám ezt ma Szíjjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője cáfolta. Ezek sezrint valami lényegesből kimaradt.
Nem ez azonban az egyetlen változás. Kikerül a törvényből a módosító szerint az a passzus is, amely a négyezer fő alatti településeken fiókot üzemeltető társaságokat - praktikusan a takarékszövetkezeteket - kedvezményben részesítené.
A kedvezmény megmarad, ám úgy, hogy a bankok adója sávos lesz. 50 milliárd forint mérlegfőösszeg alatt 0,15, a fölött 0,5 százalék lesz az adó 0,45 százalék helyett. A biztosítók adója viszont 5,8 százalékról 6,2 százalékra emelkedik.
Szintén változás lesz, hogy egyetlen pénzügyi közvetítőnek sem kell majd adót fizetni, vagyis a Posta mellett az ügynököknek sem. A pénzügyi vállalkozások adója hat százalékról 6,5 százalékra emelkedik. A csomagról a ház valamikor este szavaz.
