A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége támogatná, hogy az első forinttól a minimálbér is adózzon. Dávid Ferenc, a szövetség főtitkára azt mondta: javasolják, hogy a bruttósítás terjedjen ki a minimálbérre is, így több mint egymillió embert lehetne bevonni az adózásba, de ők kedvezményes kulccsal adóznának, nettó keresetük nem csökkenhetne. Jelenleg 71 500 forint a minimálbér, de 63 ezer forintig nem adózik, csak az afölötti rész.
A Kossuth Rádió egy könyvelőirodával kiszámoltatta, hogy ha a jelenlegi minimálbért veszik alapul, de a járulékterheken nem változtatnak, illetve az adójóváírást figyelembe véve 15 százalékkal adóztatnák a minimálbért, a dolgozó havonta 750 forinttal keresne kevesebbet. A Kossuth Rádió érdeklődésére a Pénzügyminisztérium közölte: a kormány szándéka szerint 63 ezer forintig adómentes lenne a minimálbér, az afölötti részt bruttósítják, mégpedig a munkáltatói járulékkal, és az így megnövelt összeg után kell adót fizetni.
Szintén a minimálbérrel kapcsolatban vetődött fel, hogy a jelenlegi országos szintet ágazatonként kellene megállapítani – legalábbis emellett érvelt Dávid Ferenc. A VOSZ szerint a minimálbérnek ágazatonként eltérőnek kellene lennie, de megmaradna az országos szinten egységes is, ezt egészítenék ki a törvényben rögzített ágazati megállapodások.
