Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy évvel a hatályba lépése után már látható volt, hogy nemhogy kiskapukat, de dupla szárnyú ajtókat hagyott nyitva Brüsszel abban a direktívában, amely az EGT-államok bankbetétjeibe elrejtett vagyonok nyomon követhetőségét volt hivatott megteremteni. Ezek némelyikét egy tervezettel szigorítná az EU, a tökéletestől azonban még így is igen messze lenne a jogszabály.
Az Európai Kamatadó Direktívát (STD) 2005 júliusában vezette be az unió, a lényege pedig az volt, hogy a tagállamokat információcserére kötelezte. Az országoknak jelenteniük kell a másik állam adóhatóságának, ha az adott tagállam polgára banki betét után kamatjövedelmet szerez. Ez elviekben mind a 27 tagállamra kötelező, beleértve az úgynevezett függő területeket, mint például a Brit Virgin-szigetek, a Man-szigetek vagy a Csatorna-szigetek.
Kivételt jelent azonban néhány európai állam, például Svájc, Ausztria, Luxemburg vagy Belgium. Ezek az országok ugyanis nem voltak hajlandók enyhíteni szigorú banktitokrendszerükön, ezért egy alternatív megoldást talált ki számukra Brüsszel - átmenetileg. Ennek értelmében ezen országok nem szolgáltatnak adatot, viszont cserébe forrásadót vetnek a realizálódott kamatjövedelmek után. Ennek mértéke a bevezetéskor 15 százalék volt, az idén 20, 2011-től pedig 35 százalék lesz. A kivetett forrásadó 25 százaléka az azt kivető ország bevétele, a maradékot pedig a betétes lakóhelyének számító államnak utalnák - anélkül persze, hogy a betétes kilétét felfednék.
A direktívával két alapvető probléma volt - ez már viszonylag korán kiderült. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy az adatáramlás nem kizárólagos. A pluszadó kivetése igen jó üzlet volt az érintett államoknak, a Financial Times szerint 2005 második felében Luxemburg 48, Belgium 9,7, Liechtenstein pedig 2,5 millió eurót söpört be a forrásadó negyedével. Ez azt jelenti, hogy Luxemburgba a direktíva bevezetését követő hat hónap alatt 768 millió eurót kitevő befektetés vándorolt. Ezt az anomáliát nem oldanák fel a mostani módosítás, ugyanakkor a forrásadó kivetése csak bizonyos ideig alkalmazható, 2012-től más megoldást kell találni - ez persze, ismerve az uniós jogalkotást, kimerülhet abban is, hogy meghosszabbítják az átmeneti időszakot.
A másik, sokkal nagyobb probléma az a jogszabállyal, hogy az adatcsere kizárólag a magánszemélyek megtakarításaira vonatkozik, a céges betételhelyezésekre nem. Vagyis egy hétköznapi tranzakció révén az elrejtett vagyon ugyanolyan láthatatlan maradt, mint korábban.
Ezt akadályozná meg a friss módosító, amely az adatszolgáltatás kötelezettségét a céges számlákon realizált kamatjövedelemre is kiterjesztené. Ezen kívül a direktíva hatályát kiterjesztenék más jövedelmekre is, így például az értékpapírokból, életbiztosításokból származó árfolyam- és kamat jellegű bevételekre. Vagyis ezek után is ugyanúgy adatot kellene szolgáltatni - vagy forrásadót kellene fizetni -, mint a hétköznapi betétek kamatjövedelme után.
